a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2012. április 12., csütörtök

Töltött hús




Rengeteg töltöttet készítettem már eddig, de csak csirkét, egészben, vagy csak a csirkecombokat.
Pedig szeretjük a töltött dagadót is, de soha nem csináltam.
Na ezen a húsvéton sorra került.
Többfelé nézelődtem, ahány ház annyiféle töltött hús, természetesen Duende receptje volt az irányadó megint.
Emlékszem régen a menzákon is adták, és fogadásokon, bemutatókon, ahol hidegtálakon is felkínálták ezt, no meg a kolbásszal töltött karajt, hajszálvékonyra szeletelve - nem is tudom, hogy lehetett annyira vékonyra - csak egyet tudok, semmi, de semmi íze nem volt egyiknek sem.
Soha nem is rajongtam egyikért sem.
Ez viszont amit most én csináltam és mint látható a képeken, vastagra szelve, nagyon finom lett, fűszeres és szaftos.
Finom kis hús ez a dagadó.





1 db  jó nagy dagadó, amit elfelejtettem felszúratni, sőt én sem tudom, mert kilyukad itt-ott, akárhogy igyekszem, tehát úgy döntöttem, hogy teljesen felvágom és lapjára kihajtom, sózom, borsozom és amíg készül a töltelék hagyom így állni egy tálcán szétterítve.

3 db zsömle áztatva
3-4 db főtt tojás, a tojásszeletelővel kétszeresen átszelve kockára
4 db nyers tojás
1-2 db vöröshagyma, nagyon apróra
2-3 gered fokhagyma szintén apróra
2-3 medvehagymalevél apróra /elhagyható/
só, bors
petrezselyem rengeteg, na én ezt most kifelejtettem, pedig ott volt az orrom előtt
pár szelet bacon

A tölteléket máskor szoktam még elkapart csirkemájjal, a hagymával együtt dinsztelt gombával is dúsítani, csak akkor összesen 2 darab főtt tojást kockázok hozzá, most ezeket az egyebeket nem használtam.

Minden hozzávalót jól összedolgoztam, bőven kell borsozni, mert elbírja.
A töltelék meglehetősen híg ilyenkor, de ilyennek kell lennie.
Kanállal rakosgattam a kiterített húsdarabokra, mert olyan nagy volt a dagadó, hogy három darabba vágtam és a három felvágott, kiterített húsdarabra kanalaztam a tölteléket.
A kisebb húsokkal könnyebb dolgozni tapasztalataim szerint, mint egy naggyal, különösen a tűzögetésnél.
Amikor minden tölteléket szépen eloszlattam, feltekertem a húst nem túlságosan szorosan, csak ahogy adta magát és több helyen összetűztem a hústűkkel. Elhelyeztem a nagy hússütő tepsin mindegyiket, kevés olajjal meglocsoltam, kívülről is sóztam, fűszereztem és aláöntöttem jó másfél dl vizet.
Fóliával lefedtem és beraktam a sütőbe, ahol egy órát párolódott majd a fóliát levettem, bacon szeleteket terítettem a húsdarabokra és piros ropogósra sütöttem.
Hideg majonézes krumplival ettük.
Mindenkinek ízlett, végre érezhetően jó, fűszeres ízű volt a töltelék és jó tojásos, a hús pedig omlós és szaftos.
Kitűnő egy étel.




10 megjegyzés:

  1. Nagyon kreatív vagy, Anikó! :)

    Egyébként sokszor alig tölthető a dagadó, oldalt itt-ott lyukas. Ezt onnan szoktam tudni, hogy jól átmosom a húst töltés előtt, és ahogy beleengedem a vizet, látom hol folyik ki belőle. Ha ilyen lyukacsost kapok, akkor először körbevarrom. Fehér horgolócérnával szoktam, az elég erős, meg egy méretes tűvel. Aztán besózom a dagadót kívül-belül, betöltöm, és végül a száját is bevarrom. Legközelebb ha rendesen töltöd, arra figyelj majd, hogy ne töltsd nagyon csurig, csak olyan laposkásra, mert a hús összesül, a töltelék meg dagad és ha hagytál helyet még a belsejében, akkor nem fog kirepedni.
    És még én szoktam a töltelékbe nagyon apróra vágni vagy elkaparni kb. 5 dkg szalonnát is - de ügyesen megoldottad ezt is így a külső borítással. :)
    Én is most csupa zöldfűszerrel készítettem: medvehagymával, újhagymával és sok petrezselyemzölddel. Eredetileg nagyim receptjében körülbelül azonos mennyiségű a nyers és a főtt tojás. De ha így töltöd, az általad készített arány a jobb, mert nem olyan folyós. Azt csak tényleg betölteni lehet, mert annyira híg.
    Szóval: nagyon örülök hogy ízlett és remélem, máskor is sütsz majd dagadót. Eszméletlenül lehet variálni a töltelékét, én nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
  2. Hát ezt nagyon-nagyon megenném! Isteni finom lehet, imádom a töltött húsokat!!! :))

    VálaszTörlés
  3. De rég ettem ilyet! Anyukám sütött mindig. Nagyon guszta! :o)

    VálaszTörlés
  4. Duende az enyém is híg volt, de lehet nem annyira, mintha azonos mennyiségű nyers-főtt tojással lett volna, mert elég könnyen felcsavartam és megtűztem, nem folyt ki a végein szerencsére. Egyébként megfigyeltem, nem tudom te hogy vagy vele, de amit először készítek életemben az mindig jól szokott sikerülni, szép pofás lesz, minden mint a nagykönyvben, ha már többször készítem, addig variálgatok, hogy valami biztosan nem úgy sül el. Először nyilván betüről betüre tartom magam a leíráshoz, azért sikeres:-))))
    Beleszerettem a dagadóba, nagyon ízes hús, mondtam is a férjemnek, ha ő megy vásárolni és lát szépet azonnal vegyen, ezt is ő vette, gyönyörű és nagy volt. Szerintem a hentesek se tudják mind felvágni rendesen:-))) Kata blogján is épp egy töltötthús variáció van feltéve, ő Citromhabtól vette a receptet:-))))


    Barbika nagyon finom volt:-)))

    Krisztina érdemes nekiállni, nem nehéz:-))))

    VálaszTörlés
  5. :) Egyébként otthon felszúrni sem ördöngösség, csak egy igazán hosszú, nagy szakácskés kell hozzá. Adja magát, mert hártya van a két húsréteg között. És ha kiszúrod, hát megfoltozod. :) Én is így szoktam.
    Ha meg nagyon tölthetetlen, akkor kockára vágva leves egytálételekhez szoktam elhasználni. Székelykáposztába, savanyú répába, stb... Vagy a nem porcogós részeit ledarálom.
    Igen, nálam is mindig szerencsés a szűzkéz! :))

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretem a töltött dagadót, kicsit másképpen készítem, de jó ez mindenféleképpen- a nálunk hasaljának nevezett része a disznónak elég zaftos és zsíros a sütőben sütéshez, nem szárad ki olyan hamar. Sütőben sok fokhagymával átsütve, sóval és borssal- egyszerű és szintén remekmű!

    VálaszTörlés
  7. Duende biztos bele lehet jönni csak többször kell csinálni. Tudod még mit szoktam a dagadóból készíteni, felszeletelem féltenyérnyi vékony darabokra, sok zsírral és rengeteg fokhagymával, só, bors, majd tepsibe teszem és pirosra sütöm. /A fokhagymás zsírt utána kifagyasztva kenyérre kenni, mennyei./
    Köretnek meg vagy puha kenyér és savanyúság vagy savanyúkáposzta egy kis majorannás, fokhagymás zsíron megdinsztelve, a végére nagyon rövid szafton:-))))
    Ezeket is imádom:-)))

    Vicuska éppen írtam a Duendének, hogy milyen jó csak úgy megsütve, sokszor készítem én is, finom ízes hús:-)))))

    VálaszTörlés
  8. Valóban kitűnő étel, én gyakran csinálom, nem csak ünnepi fogásként, mert én nagyon szeretem. A férjem is, de én különösen. Én szoktam a kezemmel belül kitágítani, haladva szépen a végéig. Látom, hogy hol van a hártya kiszakadva és ha szerencsém van, akkor csak ott, de sokszor végig varrom az oldalát és az elejét is. Kanállal töltöm az egész hosszú dagadóba a tölteléket és közben mint a liba tömésénél kívülről átfogva a dagadót nyomom levelé finoman. Nem szabad nagyon kitömni, mert a töltelék dagad és akkor kireped. Így is szép duci lesz. Én is ezt készítettem egyik fogásként húsvétra. Nekem nem egy nagy kihívás, csak kicsit macerás. Valóban sokféle töltelék kerülhet bele, ízlés dolga.

    VálaszTörlés
  9. Lívia köszi az ötletet majd kipróbálom:-)))))

    VálaszTörlés