a legméltóságteljesebb cica

a legméltóságteljesebb cica
Tituka most 11 éves

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 7 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 8 éves

Keresés ebben a blogban

2011. március 31., csütörtök

Tavaszi menü...


Ebben a szépséges, napsütötte, meleg időben szerettem volna valami könnyűt, zöldet, tavaszt idéző ételt enni.
Igy lett ez a mai menü.
Mondhatom nagyon jól esett, mindenből kétszer ettem.



Karfiolleves
1 fej szép karfiol, rózsáira szedve
1 db sárgarépa, karikázva
1 db fehérrépa, karikázva
petrezselyem
tejszín, tejföl
olaj, kevés liszt
só, bors
egy marék kis kagylótészta, levesbe való

A répákat kevés olajon megdinszteltem, amikor a zsiradék már sárga volt meghintettem egy kevés liszttel és felengedtem annyi vízzel, amennyi levest akartam készíteni. Beletettem a karfiolt, sóztam, borsoztam és forrástól számítva kb 20 perc alatt puhára főztem. A végén tettem hozzá a kis kagylótésztát, a petrezselymet, felöntöttem kevés tejszínnel és egy pár ek. tejfölt is belekevertem. Még öt percig főztem és kész is lett.




Salátafőzelék
2 fej saláta
4-5 gerezd fokhagyma

tejszín
olaj, liszt

A salátát leveleire szedtem, a legszélsőket kidobtam, a többit jó alaposan átmostam, többszöri váltott vízben, majd kettőbe-háromba tépkedtem. Egy fazékban odatettem vizet forrni, sóztam és beledobáltam 3 gerezd lapkákra vágott fokhagymát, amikor felforrt hozzátettem a salátaleveleket és öt percig főztem. Nem szabad sokáig párolni, csak épp hogy. Utána leszűrtem, de a főzőlét felfogtam egy edényben.
Egy lábasban kevés olajon a maradék fokhagymát átforgattam, nem szabad sülnie, nehogy megégjen, megszórtam liszttel, azzal is átforgattam és felengedtem a saláta főzőlevével, beletettem a salátaleveleket is, kevergetve addig higítottam a főzőlével, míg kellemes se nem sűrű, se nem híg állagú főzelék lett.
Sóztam és kevés tejszínt is kevertem hozzá, mert selymessé teszi a főzeléket.
Nálunk ezt a főzeléket gyerekkoromban soha nem készítették, az én családomban nem volt ismeretes.
Ki tudja miért? Biztosan nem szerették, ezért nem is főzték.
Felnőtt koromban ettem először, anyósom készítette és én beleszerettem.
Azóta rendszeresen készítem, hidegen melegen egyaránt nagyon finom, egyszerűen imádom.
Lehet hozzá apróra vágott kaprot tenni, lehet tejfölözni, a lényeg a sok fokhagyma, tökéletesen illik hozzá, és nem szabad agyon főzni,  a levelek szár része roppanós maradjon.
Szerintem tökéletes főzelék, könnyű, kellemes, krémes, tavaszias.





Feltét: rántotta kockák, ropogós bacon szeletek
Nálunk feltét nélkül nem lehet főzelék, a férjem csak úgy eszi, ha van hozzá valami.

Egyrészt 4 tojásból sütöttem rántottát, nem kevergettem hagytam lepényszerűen megsülni, majd kis darabokra vagdaltam és így került rá a főzelékre.
Másrészt bacon szeleteket ropogósra sütöttem és így forrón ettük hozzá.

Nagyon finom, jól sikerült kis tavaszias menünk volt ma.


2011. március 30., szerda

Ibolyás cukor



A kertemet valóságos ibolyaszőnyeg fedi. Illatosak, szépek ezek a kicsike virágok.
Eszembe jutott, tavaly sok blogon láttam, hogy kristálycukorhoz rakták az ibolya virágját és süteményekbe, desszertekbe való illatos cukrot kaptak. Gondoltam kipróbálom én is.


Most először csak keveset, ha beválik és tényleg olyan illatos lesz, akkor majd növelem az adagot.
Reggel szedtem, akkor még nem nagyon volt érezhető az illat, de most az előbb beleszimatoltam az üvegbe, hát valami csodás, mennyei illat dőlt belőle. Ha a cukor ezt átveszi, az valami szuper lesz.
Egyszer valamikor gyermekkoromban kaptam külföldről a szüleim ismerőseitől egy kis kerek fémdobozt, különböző színű, töltetlen, virág alakú, apró szemű cukorkák voltak benne. A narancsszínű az narancsízű volt, a málnaszínű az málnaízű, a zöld az almaillatú-ízű, de a lényeg, hogy volt benne ibolyaszínű és ibolyaillatú-ízű cukorka, az olyan finom volt, hogy máig emlékszem rá, szinte érzem az ízét is, ha behunyom a szemem és tisztán látom magam előtt a dobozt és a cukorkadarabokat.
Azóta se, soha többet nem láttam ilyen édességet.
Szeretném, ha ahhoz hasonlítana egy kicsit az én ibolyás cukrom.





Márciusi reggel

Azért ezek a képek biztatóak, mégis csak lesz tavasz, meg nyár valamikor. Talán.
A természet kezd átalakulni. Végre.



Azért még hideg volt a reggel, fenti képen jól látszik, hogy árnyékban deres a fű, de aztán jön a nap és eltünteti a dér nyomait, megszárítja a fűcsomókat.


A kis ibolyák is deresek, de majd a nap felszárítja nemsokára.


Csak mostanában ne jöjjön fagy, mert akkor lesz sárgabarackom. Tavaly előtt sok barack termett, tavaly semmi, idén reménykedem, gyönyörű szépek a kipattanni készülő bimbók.



Ez pedig a hatéves magnólia bokrunk, eddig csak leveleket hozott, úgy néz ki idén végre virágokat bont, úgy néz ki nem rózsaszínű vagy lilás lesz, hanem fehér vagy sárga, de majd kiderül pár nap múlva.
Ennyit a kertészek hozzáértéséről, annak idején természetesen sötét rózsaszínűként vettük. Mindegy, így is szép lesz és hatalmasra fog nőni. Nagyon lassú növekedésű, hat éve várjuk a virágait, idén végre meglátjuk.

2011. március 29., kedd

Lasagne besamelesen húsosan...


... de most sem paradicsomosan, hanem besamelesen.


Egyik nyáron, Mallorcán a szállodában ettem ilyen lasagnét, ami nem paradicsomos mártással készült, hanem besamellel. Rögtön beleszerettem.Biztos ezt mások is ismerik így, de én valahogy itthon mindig paradicsomosan láttam, ettem étteremben, vendégségben.
Pedig nagyon finom  besamellel is, sőt nekem így még jobban is ízlik.
Most tehát így készítettem, sápadtan.




1 cs. kész lasagne tészta
1/2 kg darálthús
1 db vöröshagyma, apróra
3-4 gerezd fokhagyma, áttörve
1 cs.metélőhagyma, apróra
1 ek. szárított petrezselyem
só, bors, olaj
vaj, liszt, tej a besamelhez
30-40 dkg reszelt sajt



Kevés olajon a vöröshagymát megdinszteltem, hozzáadtam a húst és jól összepirítottam, majd ment bele a fokhagyma, só, bors, egy nagyon pici víz és puhára pároltam. Amikor kész lett belekevertem a metélőhagymát és a petrezselymet is.
Elkészítettem a besamelt a szokásos módon, vajon átforgattam a lisztet és felöntöttem a tejjel, sűrűre főztem, sóztam, borsoztam és egy marék reszelt sajtot is hozzákevertem.
Végül a darálthúsos keveréket beleforgattam a mártásba.
Egy tepsit kivajaztam, egy merőkanálnyi mártást szétkentem az alján, majd belehelyeztem a tésztalapokat, erre mártást mertem annyit, hogy teljesen elfedje a tésztát, erre megint tésztalapok jöttek, majd megint mártás.
Addig folytatva míg tartanak a hozzávalók. 
A tetejére rengeteg sajtot terítettem és betettem az előmelegített sütőbe, közepes lángon szép pirosra sütöttem.




Finom krémes lett, jól kiérződött a hagyma, a petrezselyem, a fokhagymaíz.
Izgultam, hogy a nyers tésztalapok megpuhulnak-e a sütés ideje alatt, jelentem igen, megpuhultak.
Ha kellően bőséges a szósz alattuk és felettük akkor nem marad nyers ropogós.
Aki jobban fél, mint én és ezer százalékra akar menni, az bő sós lobogóan forró vízben 2 percre főzze elő kicsit a tésztalapokat és úgy rétegelje.
Legközelebb, ha már lesz friss spenótlevél, azzal is kipróbálom, jó fokhagymásan, tejszínesen, szintén besamellel, nagyon jó lehet úgy is.





2011. március 28., hétfő

"Egy jó szó" díj


Kaptam egy nagyon kedves "Egy jó szó" díjat Barbitól, akinek ezúton is nagyon köszönöm.

A díj elindítója: Eszter, a  http//: eszterszappan.blogspot.com
Nála olvasható a játék szabálya, ami nem bonyolult egyáltalán, a játék időtartama, a majdani nyertes ajándéka.

Én kinek mondanék, adnék egy jó szót ?
Hát nekik, akiktől már kaptam is, nem is egyet..... sokan vannak, de nem baj, és távolról sem teljes a listám, még tudnék hozzáírni bőven.
Remélem örülni fognak az "Egy jó szó"-nak és szeretettel fogadják:

Szellem a fazékban
Egy csipet
Ahogy eszik, úgy puffad
Az otthon ízei
Családi tűzhely
De jó főzni
Eat'aliano
Egy falatka
Evés közben jön, megy az étvágy
Fakanálforgató tollforgató
Faluvégi kurta konyha
Foodafok
Főzök,sütök,mosogatok
Hobbychef receptjei
Házias Konyha
Kiskukta
Kata Konyha
Kutya és Konyha
Mézes finomságok
Izes kalandok
Édes otthonunk némi sóval
Vali konyhája
Zamat és illat

2011. március 25., péntek

Mákos pite




Nagyon finom kis süti, Barbi blogján láttam meg, épp kapóra jött, mert volt még itthon két csomag mákom karácsony óta, nem akartam megvárni, hogy megavasodjon, hát ma elkészítettem névnapi süteménynek ugyanis a kisebbik gyerekemnek tegnap volt a névnapja, már a múlt hétvégén is megünnepeltük, de most is fogjuk, soha nem lehet elégszer.
Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy pitét máktöltelékkel készítsek.
Pedig nem is értem, hogy miért nem?
Nagyon finom.




Most Barbi receptje szerint készítettem a sütit, de jó az én családi pitetészta receptemmel is, aminek a részletes leírása megtalálható az almás, a túrós, a meggyes pitéimnél is !!!!

30 dkg liszt
23 dkg vaj
1 tojássárgája
pár ek. tejföl

Először a lisztet a vajjal elmorzsoltam, majd a tojássárgájával összegyúrtam, és annyi tejföllel, hogy szépen összeálljon, majd fóliába tekerve a hűtőbe tettem, min egy órára, de az sem baj, ha többre.

Közben elkészítettem a tölteléket:
45 dkg mák darálva
30 dkg cukor
1-2 dl víz
5 dkg vaj
3 tojássárgája
vaníliás cukor
3 ek baracklekvár
1 egész citrom héja, én most egy narancs héját reszeltem bele
egy marék mazsola
3 tojásfehérje, kemény habbá verve

A mákot és a cukrot összekevertem egy lábaskában és egy kevés vízzel felfőztem, majd a fenti sorrend szerint hozzáadtam az összes többi hozzávalót és jól kikevertem.

Amikor ez megvolt, a tésztát kivettem a hűtőből és 2/3 + 1/3 arányban kettőbe vettem.
Először a nagyobbik darabot nyújtottam jó vékonyra, egy 40x25 cm tepsibe beleterítettem a tésztalapot. Rákentem a tölteléket, erre jött a kisebbik lap, vékonyra nyújtva. Jól megszurkáltam, lekentem maradék tojásfehérjével és 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sült, amíg aranybarna nem lett a teteje.
Hagytam kihűlni, porcukroztam és nagyobb kockákra vágva, tálra rendeztem.
Mindenkinek ajánlom az elkészítését, aki szereti a mákosat nem fog csalódni,  nagyon finom sütemény.
Olyan igazi nagymamás ez is, mint minden pite.





Tiszta tavasz: Frézia csokor


Felszaladtunk Budapestre, valamit elintézni tegnap, és az én aranyos, tündér nagyobbik kislányomtól kaptam ezt a gyönyörű, illatos frézia csokrot csak úgy, a kisebbik lányomnak tegnap volt a névnapja, ő is kapott szép virágokat, mást mint én, nálam viszont nincs semmilyen apropója, se név, se születésnap, semmi különös, csak van egy ilyen kedves gyerekem, és tudja, hogy imádom az első tavaszi virágokat, a fréziát különösen, mert valami olyan finom, csodás, édes illata van, betölti az egész nappalit, nem beszélve a színkavalkádról. Öröm ránézni, a sok szürkeség után.









Kentucky csirkeszárnyak





Mai ebédünk, csak ilyen egyszerűen : kentucky csirkeszárny fűszerkeverékkel szórtam meg jócskán 1 kg megtisztított csirkeszárnyat, hagytam állni egy bő órát, majd kevés olajjal meglocsolva ropogósra sütöttem.
Köretnek rizi-bizit készítettem és káposztasalátával ettük.
Mit mondjak, nem igényelt egy "haj de nagy" konyhai brillírozást, de meglepően finom volt, kellemesen csípős, jó fűszeres.
Életem párjával majdnem megettük az egy kiló szárnyat, olyan jólesett.
Nem is tudom miért nem sütöm gyakrabban, nagyon ízletes a csirkeszárny.





2011. március 23., szerda

Díjakat kaptam megint !


Teljesen kényeztetve vagyok, ezt mind tegnap kaptam Barbitól, akinek nagyon köszönöm, hogy gondolt rám, és nagyon örülök az újabb díjesőnek.

Természetesen azoknak adom tovább, akiket nagyon szeretek olvasgatni, akiktől sokat tanulok, imádom a receptjeiket, és rendszeresen el is készítem azokat:

Duende  és a "Szellem a fazékban"
Szepyke és a "Szépségtár"
Éva és az "Eve and Apple"
Hajnalka és az "Evés közben jön-megy az étvágy"
Edith a "Gál Edith a konyhában"
Viki és a "Házias Konyha"
Autumn és a "Kutya és Konyha"
Max és a "Max Konyhája"
Trinity és a "Zamat és illat"
Tündér és az "Izes kalandok"

Fogadjátok szeretettel.

2011. március 20., vasárnap

Kelt tésztáim.....


Ma reggel korán keltem, valahogy nem tudtam aludni, a hold akkora, olyan hatalmas, nagyon közel van a Földhöz, állítólag 18 éve volt ilyen közel utoljára, lehet miatta nem aludtam jól.
De legalább nem esik az eső, elvonultak a felhők és süt a nap. Most már jöhet a felmelegedés is, elég volt a hidegből és fagyoskodásból
Elhatároztam amíg a család felkel addig sütök valami finomat reggelire és meglepem őket.
Végül magamat leptem meg, mert annyi tésztát dagasztattam be a géppel, hogy nem győztem többféle variációt kigondolni, persze jobb a változatosság.
Egyik finomabb lett, mint a másik.
Volt nagy csodálkozás és degeszre evés, ébredés után.



...Fahéjas csigák, amihez egy tálba szórok kb. 10 dkg cukrot és bőven őrölt fahéjat, jól összekeverem
és csorgatok hozzá 5 dkg-nyi olvasztott vajat. Elkeverem jó krémesre és a kinyújtott tésztára kenem
és feltekerem, mint a beiglit, 2 cm-es darabokra vágom és vajazott sütőtálba vagy tepsibe egymás mellé sorakoztatom, 20 percet letakarva pihentetem, ezalatt előmelegítem a sütőt. Ha letelt a pihenés, pirosra sütöm kb.20 perc alatt. Az utolsó 5 percben, meglocsolom 1 dl langyos cukros tejjel, szikkasztom és utána veszem ki.
Langyosan enni a legszuperebb egy bögre kakaóval vagy tejjel.




A tészta természetesen Limara receptje nyomán, ettől jobbat nem ismerek, csodálatosan könnyű, foszlós, finom. Ebből készítem az összes, édes kelt süteményt, a túrós batyut is.

3,2 dl langyos tej
1 tojás
2-3 ek. cukor
1 mk.só
60 dkg finomliszt, amit mindig átszitálok
1 tasak élesztőpor /vagy 2,5 dkg friss/
10 dkg olvasztott vaj langyosan, amit a dagasztás végefelé csorgatok a tésztához

A fenti sorrend szerint a kenyérgépbe teszek mindent és a kelttészta programon bedagasztatom és megkelesztetem a tésztát.
Ez a művelet kb. 1,5 óra, amikor kész lett, háromba vettem a tésztát, átgyúrtam mindegyik gombócot, kettőt félretettem, és megkezdtem az első ízesítését és formázását. Ahogy sült az első, addig készítettem a másodikat és így tovább.




...Kókuszos csigák, csak itt még nincsenek szétszedve, közvetlen sülés után.
Éppen hűl. 
Itt  1 tojásfehérjét villával felvertem, majd hozzákevertem cukrot és legalább 10 dkg-nyi kókuszreszeléket, majd ezzel a krémmel kentem meg a kinyújtott tésztát, a többi ugyanaz mint ahogy a fahéjjasnál történt.






...Szilvalekváros bukták.
Itt a kinyújtott tésztát 8x8 cm-es kockákra vágtam, egy-egy kanálnyi kemény lekvárt tettem mindegyikre -  azt az igazi házilagosan keményre főzött, cukor nélküli szilvalekvárt, mint a szatmári, csak én ezt itt veszem Budapesten a piacon -  és feltekerve egymás mellé igazítottam a tepsin. Pihentetés után ment sülni.




Végül de nem utolsósorban:


...Aranygaluska délutánra készült, mellé vaníliás és étcsokis "Oetker Eredeti" főzős pudingporból készítettem krémet.

Ennél újabb tésztaadagot dagasztattam be:
1,5 dl langyos tej
1 tojás
2-3 ek.cukor
1 mk.só
35 dkg liszt, szitálva
1 tasak élesztő /vagy 2,5 dkg friss/
5 dkg olvasztott vaj, a dagasztás végén csorgattam hozzá, langyosan
egy marék mazsola

Amikor megkelt kinyújtottam és a legkisebb /3 cm átmérőjű/ pogácsa szaggatómmal kis korongokat szaggattam a tésztából.
Egy tálba cukros, őrölt diót szórtam úgy bő 20 dkg-nyit, egy kislábasban pedig olvasztottam vajat kb. 5 dkg-nyit.
A kis korongokat először a vajba, majd a dióba forgattam és szépen egymás mellé sorakoztattam egy vajazott sütőformában. Amikor egy réteg meg volt, meghintettem mazsolával és folytattam a rétegezést a következő sorral míg el nem fogyott az összes tészta, a maradék diót rászórtam a tetejére.
Letakarva pihent 20-30 percet, majd ezt is pirosra sütöttem.

Élveztem, amikor a finom illatok előcsalogatták a családot és azonmód pizsamásan nekiestek a finomságoknak, ráadásul volt képük azt kérdezni, hogy ez miért nincs minden reggel???
Szóval jó kis reggelem volt ma, de azért alig várom hogy felpolcolt lábbal és egy jó könyvvel kicsit megpihenjek.


2011. március 18., péntek

Zöldséges lepény






Ezt a jó kis lepénykét a napokban láttam Éva blogján az Ahogy eszik, úgy puffad című blogon, természetesen az egyszerűsége fogott meg, ő csak hagymás lepénynek nevezi, de amikor körülnéztem nálam a hozzávalókra, rájöttem annyi olyan zöldségem van a hűtőben, ami külön-külön kevés, de együtt ezen a lepényen csodás lesz.
Igy is lett.
Mindenkinek ajánlom elkészítésre, csak úgy vacsorára, de vendégvárónak is alkalmas, a rávalók variálása pedig csak fantázia kérdése, illetve ki mit szeret.





1 csomag leveles tészta
6-7 db vöröshagyma, szálasra vágva
1 szál póré, karikázva
15-20 dkg húsos szalonna, kockára vágva
15 dkg trappista sajt, kockázva
1 camping tejszínkrémsajt, most füstöltet használtam
2 db cukkini, félkarikára vágva
20 dkg gomba, szeletelve
só, bors, bő tk. kakukkfű

A szalonnát jól kisütöttem ropogósra, a zsírjára rádobtam a rengeteg hagymát dinsztelni, majd ment hozzá a cukkini és gomba, végül a só, és a kakukkfű. Jól összekevertem és nagy lángon addig pároltam, míg zsírjára sült, a végén meghintettem őrölt borssal is.

A leveles tésztát szépen kitekertem és a papírját fogva ráborítottam a tepsire úgy, hogy kis pereme mindenképpen  legyen, és szépen ellapogattam. Rákentem a tejszínkrémsajtot egyenletesen és erre borítottam a zöldséges egyveleget, majd rászórtam a trappista kockákat.
Elrendeztem és ment az előmelegített sütőbe kb.20 percre.
Melegen, langyosan, hidegen egyaránt nagyon finom.




2011. március 17., csütörtök

Szépségeim


Úgy érzem, mióta Falat nálunk van, két gyönyörű cicánk háttérbe szorult, holott őket ugyanúgy imádjuk, mint Falatkát, őket is rendszeresen fényképezzük, itt az ideje, hogy most ők kapjanak egy kis bejegyzést.
Szerencsére mind a hárman jól kijönnek egymással, Titut respektálja Szafti is és Falat is, Szafti és Falat pedig nagy barátok, együtt kergetőznek, birkóznak, hemperegnek. Titu viszont éteri magasságokból figyeli a két kis őrültet, soha nem állna le velük egy jó kis együttjátszásra, inkább elvonul, nem állhatja a csetepaté zajokat.

Természetesen Falatka mozgása van figyelve, de nagyon. Ha netán többet engedne meg magának a kelleténél, még az is megeshet, hogy kap egy pofont.

Ebéd utáni ejtőzés, ki itt, ki ott.


Az a fene nagy kíváncsiság...


A padlásfeljáró őrzője. Szafti kifejezetten szeret itt üldögélni, ki tudja miért?