Csodás szatmári finomságok.....

A történet úgy szól, hogy nagyobbik gyermekem barátosnéja szatmárba való, ha nem is minden évben, de olykor nyaranta eltöltenek arrafelé egy-két hetet, idén is mentek és volt oly kedves és drága, hogy felajánlotta, hogyha kérek hoznak onnan kuriózumszámba menő finomságokat nekem.

Naná, hogy kértem, ilyesmihez errefelé nem lehet hozzájutni.

Erika innen is nagyon köszönöm Neked  /és persze kis családodnak, akik ezt elviselték/, hogy vetted a fáradtságot, hogy ezeket nekem beszerezd és le is szállítsd. Egy tündér vagy.

Először is itt a ...somlekvár ..... én még életemben nem is láttam, nemhogy kóstoltam volna.

Igazi lekvárkülönlegesség.

Persze hallottam a sombokorról, meg a terméséről, erdőkben található, magas a C vitamin tartalma, fanyar ízű, na ennyi a tudományom.

Nem valami sok.

Na majd beszámolok róla, ha megkóstoltuk.

aztán ....jóféle szatmári ágyas szilvapálinka.....
nem ám csak úgy eliszogatni, nem, ez gyógyszer, csak olykor-olykor egy-egy kupica amikor maródiak
/lásd: valami bajunk van, Dédi papa használta ezt a szót, ha pl. fájt a gyomra/ vagyunk. 
Nekem egyszer konkrétan epegörcsöm lett valamitől, minden tiltakozásom ellenére megitatott velem egy stampedli pálinkát, ugyan nem szatmárit, de az is valami jóféle gatyaszaggató volt, levegőt sem kaptam és félóráig köhögtem, de láss csodát elmulasztotta.
Ha nem velem történik az eset, hanem csak úgy mesélik, el sem hiszem.
Ajánlom mindenkinek aki még epegörcsökkel küszködik kipróbálásra, de leginkább a műtétet.
Onnantól végképp nincs tovább gond, onnantól csak élvezetből lehet kóstolgatni az ilyen finomságokat.
Ugyan az epémet meg benne a köveket már jó régen eltávolították, de azért még lehet valami kis gyomorfájásom amire ugyebár kell az ilyen gyógyszer....persze módjával.

no meg kétféle méz ..... egy vegyes virágméz és egy akácméz......
Panaszkodnak a méhészek, kevés és drága lesz a méz idén, gondoltam ebből sem árt spájzolni a télre, amikor majd jönnek az influenzás, torokfájós, köhögős időszakok, de jó lesz nyalakodni majd.....

utoljára hagytam a nagyágyút ....... az igazi szatmári szilvalekvár .....

4 üveg, igazi kincs.

Mondtam is a családnak ránézniük sem szabad, mert attól is fogy. Na ez vicc volt, de azért résen leszek, nehogy megdézsmálják.

Imádom ezt a lekvárt, nem tudok betelni vele, imádom a sűrű állagát, azt a jó szilvaízét, no majd jönnek a bukták, barátfülék, gombócok, mákos vagy diós tésztára pötyögtetve, palacsintába töltve, de még kenyérre kenve is szeretem, csak úgy enni .....

... persze van két történetem is a szilvalekvárral kapcsolatban...
A Nagyikám is rendszeresen befőzőtt, az övé nem volt ennyire kemény, kicsit krémesebb volt, de ugyanolyan finom, mint a szatmáriak lekvárja, ő sem tett bele cukrot, csak a szilvát főzte jó krémesre - emlékszem is arra a nagy üstre amiben főtt a lekvár, Nagypapa volt a tűz felelőse, és az időnkénti keverője is. Általános iskolás voltam, tehát még gyerek, amikor kaptunk tőlük pár üveggel így ősz táján, na aznap szilvalekváros kenyér volt a vacsora teával, nekem sikerült jó pár karaj kenyeret megenni, mert nagyon finom volt és már akkor sem tudtam "mennyi az elegem", de a vacsi végén még nem volt semmi baj, utána mentünk mosakodni, majd lefeküdni, el is aludtam, de egyszer csak felébredtem az iszonyú émelygésre, kivert a víz is, nem tudtam hány óra van, csak azt, hogy sötét éjszaka és csönd a lakásban, mindenki alszik, lerúgtam magamról a takarót, a pizsamafelsőt felhúztam a torkomig, hogy szabad legyen a gyomrom környéke, mert úgy éreztem, hogy jobb a hideg érzet, órákig feküdtem mozdulatlanul, mert úgy éreztem, ha csak moccanok egyet már hányni fogok, pedig fel kellett volna kelni és kimenni hányni, de nem tettem, iszonyú rosszul voltam nagyon sokáig, aztán nyilván az emésztés hatására valamikor elmúlhatott, mert elaludhattam és csak reggel Anyám ébresztésére ébredve akkor meséltem el neki mi volt. Persze hogy szidott, mint a bokrot, hogy miért vagyok ilyen falánk. Pár napig diétáztatott, holott már reggel nem volt semmi bajom.
... a másik szilvalekváros történetem akkor volt amikor a nagyobbik lányommal voltam várandós, akkor is kaptam Nagyiéktól pár üveg szilvalekvárt, megint este vacsorára ettem a kenyereket egyiket a másik után, miközben tévéztünk és beszélgettünk a férjemmel. Egyszer csak megszólal a férjem, édesem nem lesz elég már ebből ? mire én csodálkozva néztem rá, miért ? hiszen alig ettem belőle, mire ő, hogy legalább a tizedik /fél szelet volt mind/ kenyeret etted meg. Döbbenten néztem rá. Nem mertem többet enni, de úgy éreztem tudnék még enni. Akkor semmi bajom nem lett tőle szerencsére.
Azóta azért próbálok odafigyelni, hogy a finomságokból mértéket tartsak és ilyesmi ne fordulhasson elő, nem is fordult többször.