Anyám töltöttkáposztája...

"Anyám nem csinált nagy ügyet a főzésből soha, az én szüleim ahhoz a háborús generációhoz tartoztak, akik a háború alatt voltak 15-16 évesek, pont amikor a legnagyobb az étvágy és nincs, nem volt mit enni, illetve ami volt, na abban sem volt sok köszönet.
Biztos ez is közrejátszott abban, hogy ugyan megtanult főzni, jól is főzött, ízletesen, de semmi túlbonyolítás, semmi faxni, semmi kifinomultság, ráadásul nem is élvezte a konyhatündér szerepet.
Apám szintén tudott főzni, sőt sütni is, de ő hobbiból, eleinte csak egyszer-egyszer, mert szeretett a konyhában sürgölődni, ő élvezte, és ez az idők során odáig fajult, hogy Apám teljesen átvette a hatalmat a konyhában, ő vásárolt be és sütött-főzött minden nap, Anyám boldogan engedte át a terepet, ő inkább olvasott, moziba ment a barátnőivel. Emlékszem középiskolás koromban szégyelltem, hogy nálunk Apám vezeti a háztartást, holott mindenhol ez az asszonyok dolga, amikor barátnőim nálunk ebédeltek, teljesen elájultak, amikor megtudták, hogy a finom bablevest és utána a rengeteg palacsintát Apukám készítette, köszönték és dícsérték az ételt, meg hogy nekem milyen jófej a papám, én meg ott pironkodtam, szégyenkeztem.
Csinált nekünk gyerekeknek például olyan mogyorós tejcsokit tejporból, kakaóporból, meg ki tudja még miből, ma is számban az íze, olyan finom volt, sajnos élete vége felé, amikor kérdezgettem hogyan készítette, már nem emlékezett rá pontosan, pedig úgy megcsinálnám, mint a huzat.
Szóval a szüleim nem voltak gourmet-k. De nagyon szerettek enni, szerették a hagyományosan készült jó ételeket, pont, mint most én is."
Ez a töltöttkáposzta annyiban tér el az általam készített, isten tudja hányféle káposztaétel közül, hogy be van rántva, ezért a neve Anyám töltöttkáposztája, mert én még soha nem készítettem így és sehol nem is ettem berántott töltöttkáposztát, csak otthon a szüleim konyhájában, és a húgomnál, aki a megszólalásig ugyanúgy főzi, ahogy Anyám.
Most ahogy öregszem, egyre jobban kívánom a régi gyermekkori ízeket, és jut eszembe, hogy megpróbáljam rekonstruálni a már 10 éve halott Édesanyám káposztáját.

 Hozzávalók:
1 kg savanyúkáposzta, kevés levével együtt

1 darab 20-25 dkg-os kolozsvári szalonna
1 nagy vöröshagyma szálasra vágva
4 gerezd fokhagyma lapkákra
1 ek. szemesbors
3-4 darab babérlevél
1 ek. édes-anna paprikakrém
1 tk. erős-pista paprikakrém

Töltelék:
60 dkg sertésdarálthús
5 dkg füstölt kenyérszalonna egészen apró pici kockákra
1 db vöröshagyma, egészen apróra
2 gerezd fokhagyma szintén apróra
1 tojás
1 maréknyi rizs
1 maréknyi árpagyöngy
1-2 ek. hidegvíz
só, bors, pirospaprika

Rántáshoz:
5 dkg sima füstölt kenyérszalonna kockázva
1 vöröshagyma szintén kockázva
2-3 ek. liszt
pirospaprika

Egy nagyobb fazékban odatettem a szalonnadarabot bő vízben, hozzátettem a hagymákat, fűszereket és addig előfőtt, amíg bekevertem a tölteléket a hozzávalókból, a szalonna azért nagyon jó a töltelékbe, mert így soha nem lesz száraz és olyan szinten beleolvad, belefő, hogy evésnél egyáltalán nem lehet már látni, de a finom íze, az ott van. Víz pedig azért szükséges, mert így a rizs és az árpagyöngy is könnyebben puhul a végére.
Amikor kész lett a töltelék odakészítettem a fazék oldalához a tál savanyúkáposztát
/én szinte soha nem mosom ki, talán csak a tél végén, de akkor sem mindig, a vecsésit soha nem kell, imádjuk savanyúan, sőt a levét is felhasználom/
és körülbelül a felét szépen belerakosgattam az előfőzött fűszeres szalonnalébe, majd mentek rá a gombóckák, inkább kisebb formátumban, nem szeretem a nagy gombócokat, majd amikor az összes bent volt, a káposzta másik fele is rákerült borításként, felforraltam, majd csendes rotyogtatással puhára főztem másfél óra alatt.
A szalonnadarabot kiszedem, mi nem esszük meg, bezzeg Édesapám régen ilyenkor jól befokhagymázta, pirospaprikázta, kifagyasztotta és jóízűen megette, mintha tokaszalonna lenne, imádta az ilyesmit. Ő sincs már velem majd két éve.
Elkészítem a rántást, először a szalonnakockákat sütöm pörcre, majd hozzáteszem a hagymakockákat, összedinsztelem, megy rá a pár kanál liszt, összepirítom, végül a pirospaprika, miután jól elkevertem, hideg vízzel felengedve csomómentesre kavarom és a káposztához öntöm, ott is jól elkeverem és összeforralom.
Tálaláskor friss puha kenyérrel és tejföllel kínálom, bár a szüleim soha nem tejfölözték, újabban én is szeretem anélkül enni.
Nem tudom mennyire lett olyan, mint Anyámé, ezt már csak a Húgom tudná megállapítani, de nagyon finom lett, nagyon ízlett, és kis szünettel ugyan, de két tányérral is bevágtam belőle.
Még jó, hogy van egy kondérral belőle.

... és a desszert utána:  háromféle ízű puding, epres, vaníliás, étcsokis, telerakva fagyasztott gyümölcsökkel, eperrel, szederrel málnával, ribizlivel... a csokis meg áfonyával... 

nagyon fincsi így együtt...

/bár eprest többet nem fogok készíteni, nem tudják igazából visszaadni azt a finom illatos eperízt, kicsit műíze van, igaz a gyümölcsök, többek között az eperdarabok azért sokat lendítettek rajta.

A vaníliás és az étcsokis viszont nagyon finom/