Rendhagyó az idei húsvét, így a locsolkodás is, akinek esze van, nem reszkírozza meg az esetleges fertőződést, annyit ugyanis nem ér az egész... szerintem.
De persze mindenki maga tudja és dönti el mennyire "bátor".
TÖRTÉNETMESÉLÉS... hajdan volt családi locsolkodási szokásainkról...
A magam részéről soha nem szerettem a locsolkodást, csak két embertől vettem szívesen, mást nem is engedtünk be soha, se a családból, se a baráti körből, ha netán jöttek is volna lebeszéltük őket jóelőre.....
- Az egyik az Édesapám volt, aki húsvét hétfőn reggel azzal indított, hogy jéghideg vízpermettel ébresztette a család nőtagjait, azaz Anyánkat és minket a húgommal, már akkor visítottunk, meg veszekedtünk vele, zengett a ház, majd később, váratlanul és orvul azzal az iszonyú büdös készen vett közérti borzalommal locsolt minket direkt, amit fillérekért lehetett kapni bármelyik közértben.
Direkt készült erre minden évben és ő halálosan élvezte a sivalkodásunkat, meg hogy szaladtunk előle ki merre látott... mennyit nevettünk, túl a mérgelődésen.
Később, amikor megszülettek a lányaim is és cseperedvén kezdtek tudatában lenni a húsvéti locsolkodási szokásoknak, ők ugyanezt kapták a Nagyapjuktól, ők viszont imádták és élvezték ezeket, mert valami hihetetlen cinkosság volt Nagyapa és unokái között ezügyben is... míg csak élt Apám.
Egyébként is rengeteget programoztak együtt a gyerekeim a szüleimmel - mozi, állatkert, cirkusz, úttörővasút, szánkózás Dobogókőn, kirándulások, jégpályakorizás, hajókázás a Dunán hol vízibusszal a hidak alatt, hol nagyobb sétahajóval föl Visegrádig, nyaralások itt-ott az országban és persze Balatonon a telken a nyári hónapok alatt...
Apámtól nem tudtak olyat kérni, amit ő ne teljesített volna, Édesanyám egy picit szigorúbb és következetesebb volt, de neki is szeme fénye volt az összes unoka. Anyósomnak szintén.
Apám kifogyhatatlan volt az úgynevezett "kiszúrásos, vicces ötletekből" a családtagok felé, tudtuk, hogy ilyen mégis mindig váratlanul ért mindenkit az, amit kapott tőle, ilyenkor határtalanul boldog volt, hogy megint sikerült... rengeteget nevettünk miatta és vele.
Istenem, de jó lenne, ha még itt lehetne velem és kergetne a büdös kölnikkel...
később amikor már nagyon idős volt akkor a férjemmel szövetkezve kérte, vegye meg neki a legbüdösebb filléres kölnit, és az én férjem nagy boldogan teljesítette minden kívánságát és persze kárörvendően nevetve nézte végig a mindenkori húsvéti cirkuszt...
Szerette Apámat és ez abszolút kölcsönös volt, nagyon megértették egymást.
Apám a fiaként szerette a férjemet, képesek voltak együtt elmenni ismert kisvendéglőkbe pacalozni, rántott borjúlábat enni, mert otthon ilyen ételek nem készültek soha, nem beszélve a híresebb Halászcsárdákról szerte az országban, na oda olykor minket is elvittek.
Együtt ordítottak a tévé előtt a foci EB vagy VB alatt.
- No és a másik hű locsolóm a férjem volt, akitől szerettem és szívesen vettem a locsolkodást, ő legalább valamelyik finom parfűmömmel locsolt, nagy udvarlás közepette és hülyébbnél hülyébb versikéket szavalta... sajnos, hogy már negyedik éve, hogy ő is elment, már nincs locsolkodás, csak a szép emlékek. Nekem ez jutott.
Olyan jó visszaemlékeznem ezekre a boldog időkre.
Direkt készült erre minden évben és ő halálosan élvezte a sivalkodásunkat, meg hogy szaladtunk előle ki merre látott... mennyit nevettünk, túl a mérgelődésen.
Később, amikor megszülettek a lányaim is és cseperedvén kezdtek tudatában lenni a húsvéti locsolkodási szokásoknak, ők ugyanezt kapták a Nagyapjuktól, ők viszont imádták és élvezték ezeket, mert valami hihetetlen cinkosság volt Nagyapa és unokái között ezügyben is... míg csak élt Apám.
Egyébként is rengeteget programoztak együtt a gyerekeim a szüleimmel - mozi, állatkert, cirkusz, úttörővasút, szánkózás Dobogókőn, kirándulások, jégpályakorizás, hajókázás a Dunán hol vízibusszal a hidak alatt, hol nagyobb sétahajóval föl Visegrádig, nyaralások itt-ott az országban és persze Balatonon a telken a nyári hónapok alatt...
Apámtól nem tudtak olyat kérni, amit ő ne teljesített volna, Édesanyám egy picit szigorúbb és következetesebb volt, de neki is szeme fénye volt az összes unoka. Anyósomnak szintén.
Apám kifogyhatatlan volt az úgynevezett "kiszúrásos, vicces ötletekből" a családtagok felé, tudtuk, hogy ilyen mégis mindig váratlanul ért mindenkit az, amit kapott tőle, ilyenkor határtalanul boldog volt, hogy megint sikerült... rengeteget nevettünk miatta és vele.
Istenem, de jó lenne, ha még itt lehetne velem és kergetne a büdös kölnikkel...
később amikor már nagyon idős volt akkor a férjemmel szövetkezve kérte, vegye meg neki a legbüdösebb filléres kölnit, és az én férjem nagy boldogan teljesítette minden kívánságát és persze kárörvendően nevetve nézte végig a mindenkori húsvéti cirkuszt...
Szerette Apámat és ez abszolút kölcsönös volt, nagyon megértették egymást.
Apám a fiaként szerette a férjemet, képesek voltak együtt elmenni ismert kisvendéglőkbe pacalozni, rántott borjúlábat enni, mert otthon ilyen ételek nem készültek soha, nem beszélve a híresebb Halászcsárdákról szerte az országban, na oda olykor minket is elvittek.
Együtt ordítottak a tévé előtt a foci EB vagy VB alatt.
- No és a másik hű locsolóm a férjem volt, akitől szerettem és szívesen vettem a locsolkodást, ő legalább valamelyik finom parfűmömmel locsolt, nagy udvarlás közepette és hülyébbnél hülyébb versikéket szavalta... sajnos, hogy már negyedik éve, hogy ő is elment, már nincs locsolkodás, csak a szép emlékek. Nekem ez jutott.
Olyan jó visszaemlékeznem ezekre a boldog időkre.
Minden családnak vannak történetei a locsolkodásról. Ez nálunk is hasonló volt. Én sem bírtam és nem is engedtem, persze már felnőttként, de ennek ellenére mindig megkaptam a magamét. Gyerekként más volt a helyzet...
VálaszTörlésJó volt olvasni az emlékezésedet. Így igaz, ahogy írtad, nagyon jó az örömteli dolgokra emlékezni.
Nekem is már 5 éve, hogy meghalt az anyukám és 4 éve, hogy az öcsém is.