Mozizás....

... Szafti

Szafti  története

Őt a tatai házunk kertjében találtuk egy hétvégén, amikor még csak hétvégézni jártunk le, hétköznap lezárva állt a ház. Akkoriban a kert teljes átalakításával voltunk elfoglalva, mert előtte gazdaság volt itt, a férjem nagyszülei majd a nagynénjéék laktak itt és gazdálkodtak a majd egy hold földön, ami a ház mögött terült el. hatalmas területről volt szó, nem beszélve az első kertről ami a ház körül terült el, és az sem volt kicsi, irdatlan sok munkával és pénzzel tettük olyanná amilyen végül lett - sok kerti képen látható milyenné vált, megérte a rengeteg munka. De vissza Szaftihoz... süldő macska lehetett a formája alapján, megérkeztünk és ő ott ugrándozott körülöttünk, persze azonnal enni adtam neki, egy tasaknyi cicakaját, amit boldogan habzsolt be, akkor még nem is tűnt fel, hogy nagyon éhes lenne. Azt hittük valamelyik szomszéd cicája, aki idejár hozzánk vadászni, aluszkálni a napon, itt még nem volt kutya, tehát egy cica a legteljesebb nyugalomban bóklászhatott, nem kergették el. 

Mielőtt hazamentünk megint alaposan megetettem, innentől kapta a nevét, ugyanis a szószos-húsos cicakajától hittem azt, hogy az orra körül "szaftos" marad a pofácskája... innentől kezdtem Szaftikának hívni, később jöttünk rá, hogy az a folt ott az orrocskája kétoldalán, neki születési jellegzetesség, de a neve rajta ragadt.

Legnagyobb döbbenetünkre amikor 1 hét múlva újra jöttünk, megint boldogan ugrándozva ugyanott fogadott bennünket, picit soványan, akkor néztünk egymásra, hogy mi van... ? Persze azonnal enni adtam neki, szegénykém habzsolva evett, ivott... éhes és szomjas volt. Összenéztünk és egyszerre mondtuk, hogy akkor innentől ő a mi cicánk és visszük fel Budapestre, nem maradhat itt éhezni egy hétig, de egy napig sem, sőt egy óráig sem. 

Lehet, hogy valahol a szomszédságban töltötte kiscica hónapjait, az a tapasztalatom a vidéki, falusi családokat illetően, hogy amikor tündéri kiscicák vannak a kertjükben, a ház gyerekei boldogan ajnározzák, nyúzzák, húzzák, etetik, amikor már "kamaszodik" elverik a háztól, már enni sem adnak nekik, mert megjött a következő alom kiscica megint. Itt faluhelyen egy cica darab-darab, fogyóeszköz, nem törődnek vele - mint ahogy a kutyákkal sem.

Emiatt nem zártam a szívembe a falusi világot, nekem az nem szimpatikus, hogy csak a haszonállatok számítanak ott igazán, a többi nem.

Az állatorvossal abban maradtunk, hogy kb. 2009. tavaszán láthatta meg a napvilágot, innentől számítjuk az életkorát... mindent elkövetünk, hogy nagyon boldog cicaélete legyen nálunk sok-sok éven át...

... és Csini

Csini története

Őt a Budapesti lakásunk lépcsőházában találta a kisebbik lányom, jött haza az egyetemről és hallotta a nyivákolást többször is, hívogatta, és ez a kis tündér szőrgombócka boldogan szaladt oda hozzá, ápoltnak tűnt, sőt a képen is látható csengettyűs nyakörv volt rajta, tehát kellett legyen gazdája.

Mi egy 6 lépcsőházas társasházban élünk, aminek a pincesora végigjárható lent, tehát akárhonnan is jöhetett végig a házsor alatt, de a környező utcák házaiból is jöhetett, soha nem tudtuk meg.

Először a lépcsőházban lakókat kérdeztük végig, de mindenki állította nem az övéké.

Akkor készítettünk egy A4-es felhívást több példányban és a környező utcák házainak összes kapujára kiragasztottuk, de nem jelentkezett senki. Közben persze már nálunk lakott és megkapott mindent, amit a másik kettő is.

Na innentől dőlt el Csini sorsa is, és lett a mi 3. cicukánk, a nevét Katától a nagyobbik gyerekemtől kapta, aki amikor felemelte és szembenézett vele, közölte - de egy csini kis cica vagy te. Így ragadt rá ez a név, majd az állatorvosnál derült ki, hogy kislánycica és azért kistermetű és nem kiscica már, hiszen ivarérett volt. Természetesen ahogy a többi állatunkat őt is ivartalaníttattuk. 

Csini is a család teljes jogú tagja lett, imádjuk, ahogy az összes többit is, boldogok vagyunk, hogy kellemessé tehetjük az életüket, mert ők is azzá teszik a miénket. 

Velük teljes az életünk most már.

... ők ketten az ablakban...