A krumpliról... meg a sertékarajról párizsiasan

 Hallottam, hogy fogytán a magyar krumpli, nem termett elegendő az időjárás miatt /mindig arra fogják !/,  így import lesz és jóval drágábban persze.
Nosza rendeltem 10 kg magyar piroshéjú krumplit - amíg még van és kapható - azzal el leszek jó darabig. Nagymamám szokta mondani, ha krumpli van, minden van. És igaza volt, annyi ételt lehet belőle készíteni és egyik jobb, mint a másik.
Ma jött a szokásos online rendelésem, törzsrendelő vagyok, már ismerős szállítók jönnek és hozzák, sőt bepakolnak nekem ide mindent - ráadásul a mai meg is jegyezte, hogy mintha jobban mozognék már, mint legutóbb pár hónapja, amikor akkor látott, na mondom, ha már ő is látja, akkor tuti a gyógyulás útján vagyok.
Azért baromira elfáradok ám mire mindent elpakolok, helyre teszek, több részletben csinálom, közben egy kis pihenéssel, nyögésekkel, nyűszítésekkel, nyújtóztatásokkal és vigasztaló csokidarabkák elfogyasztásával.
Na de...

Volt itthon még egy bő kilónyi kicsit ráncosodó, kicsit csirázó adag, gondoltam mire megjön az új ezt a régit megsütöm jó ropogósra, na de akkor kellene mellé egy kis hús is, volt is lefagyasztva 2 szelet karajom, előkaptam, amikor kiolvadt jól kiklopfoltam, besóztam, amíg állt azalatt sütöttem ki a krumplit, persze már annyira éhes voltam, hogy mire meglett a vége is alig maradt valamennyi, valahogy elpárolgott menet közben, na akkor odadobtam egy kis rizst is jó petrezselymesen, nehogy már köret nélkül maradjak - ebben az a legviccesebb, hogy nem is vagyok valami nagy köretes, inkább húst hússal, de most valamiért megkívántam.
Végül paníroztam a karajszeleteket is, előre elhatároztam, hogy most csak lisztbe és tojásba forgatva lesz, azaz párizsiasan, pedig minimum 3 kg zsemlemorzsám van itthon, de most nem kellett.
Ezer éve nem ettem így, párizsiasan, finom is lett.
Se salátát nem volt kedvem készíteni hozzá - pedig van itthon egy szép, friss jégsaláta - se hordós savanyúság nem kellett, holott abból is van almapaprika és karfiol.
Végül, hogy ne csak magukban álljanak, a hús meg a két köret, nyomtam melléjük egy kis majonézt.
Végül nagy nyögések közepette /a fáradtságtól/ felpolcolt lábakkal, de jóízűen megebédeltem késő délután.
Desszertnek egy csokoládés tölcséres fagyi volt a nyomaték, isteni volt.
Vissza kell fognom az étkezéseimet, mert kezdek hízni, hogy a csuda vigye el.
De ez mindig csak az étkezések után jut az eszembe.
Pedig elrettentésül a hálószobám közepén ott áll a mérleg mementóként !!! naná, hogy amikor éhes vagyok és enni készülök, még véletlenül se nézek arra, és nem járok arra, messzire elkerülöm.