Rácsos linzer...

Gyermekkorom sütije, nagyon sokszor sütöttük otthon, Apukám kedvence volt, de szerette az egész család, mert ropogós, omlós a tészta, lekváros és diós a töltelék. 

Nagyon finom, egyszerű sütemény.

Köszönöm Gizinek, hogy az eszembe hozta, nemrég ő sütötte meg és hozta elő az emlékeimet....

Lekváros diós rácsos linzer

Tészta:
50 dkg liszt
1 cs. sütőpor
25 dkg vaj  vagy  15 dkg zsír
1 tojás enyhén felverve
15 dkg cukor
vaníliáscukor
10 dkg őrölt dió
1 citrom héja
őrölt fahéj
tejföl apránként annyi kanállal, hogy összeálljon a tészta

A tojást egy tálkában felvertem, a cukrokat, őrölt diót, reszelt citromhéjat és a fahéjat szintén összekevertem egy tálban.
A lisztet összeszitáltam a sütőporral majd összemorzsoltam a vajjal /vagy a zsírral/, majd az összes többi hozzávalót belegyúrtam, annyi tejföllel, hogy sima egynemű, nyújtható tésztát kapjak.
Szétválasztottam 1/3 - 2/3 arányban, folpackba csomagoltam külön-külön és beraktam a hűtőbe pihenni min. 30 percre.
Elkészítettem a tölteléket.

Töltelék:
40 dkg őrölt dió
10-15 dkg cukor
vaníliáscukor
őrölt fahéj
citromhéj

barack vagy szilvalekvár, jó sok kell

mazsola egy marékkal  /elmaradhat, eredeti receptben nincs, de én szeretem/
3 db reszelt alma  /elmaradhat, eredeti receptben nincs, saját ötlet, de jól összefogja, krémesebbé teszi az őrölt diót/

A nagy gáztepsit kibéleltem sütőpapírral, és ezen a sütőpapíron nyújtottam igazán vékonyra a nagyobbik gombóc tésztát, olyannyira vékonyra, hogy ilyen vékony még soha az életben nem volt a linzertésztám, és a sütőpapírral együtt emeltem át a tepsire.

- most csináltam így először, és azt kell, hogy mondjam, bolond voltam eddig, hogy nem alkalmaztam ezt a technikát már előbb, ugyanis nagyon egyszerű és nagyon megkönnyíti a dolgot.
Ha belegondolok, hogy mit bénáztam össze míg feltekertem a tésztát a nyújtófára és úgy próbáltam a tepsire igazítani, de egy vajas tészta könnyen szakad, tépődik.
Szóval melegen ajánlom még a rutinos háziasszonyoknak is, mert szuper.

Tehát a már tepsin lévő tésztát vastagon bekentem saját főzésű baracklekvárral, erre szórtam a mazsolás, citromhéjas, cukros, őrölt diót szép egyenletesen.

- na és itt jött a kolosszális ötlet, hogy a jövőben vagy összekeverem előre a lekvárral ezt a diós keveréket vagy reszelt almával fogom dúsítani ill. nedvesíteni, mert mindkét módszerrel elveszíti a por jellegét a dió, ezáltal krémesebbé, nem utolsósorban klasszul kenhetővé válik a töltelék, és szerintem ezáltal még finomabbá, teljesebbé.

A kisebbik gombóc tésztát is vékonyra nyújtottam lisztezett deszkán és ujjnyi széles rácsokat vágtam belőle, de lehetett volna gilisztaszerűen sodorni is - régen úgy csináltuk - és átlósan egymást fedve berácsoztam a töltelék tetejét. Tojással lekentem, de lehet tejföllel is megkenni.

180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem amíg csodás aranybarna színe lett.
Hagytam kihűlni, majd felkockáztam és bőven porcukroztam.
Ha marad, másnap is finom omlós ropogós, lekváros, és jó diós.
Szóval finom.
Többször fogom sütni ezentúl, különben is rengeteg dióm van.