Szeptember vége van...

... visszavonhatatlanul vége a nyárnak....
... még akkor is, ha mától itt a vénasszonyok nyara...
... és az hosszú és szép napos lesz...
... még zöld minden, bár sápadtabban...
... lassan megkezdődik a levélhullás, sárgulás...
... jön az enyészet...

... és jöjjön itt megint egy kedvenc vers... igaz, unalomig ismert... mindenki fejből tudja...
... de nekem milliomodszorra is nagy kedvenc és mindig szívesen mondogatom... olvasom...

PETŐFI SÁNDOR 
Szeptember végén...


Még nyílnak a volgyben a kerti virágok
még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot ?
Már hó takará el a bérci tetőt.


Még ifjúi szívemben a lángsugarú nyár,
s még benne virít az egész kikelet,
de íme sötét hajam őszbe vegyül már,
a tél dere már megüté fejemet.


Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj hitvesem, ülj az ölembe ide.
Ki most fejedet keblemre tevéd le
holnap nem omolsz-e sírom fölibe ?


Oh mondd, ha előbb halok el, tetemimre
könnyezve borítasz-e szemfödelet ?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
hogy elhagyod érte az én nevemet ?


Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
fejfámra sötét lobogóul akaszd,
én feljövök érte a síri világból
az éj közepén, s oda leviszem azt.


Letörleni véle könnyeimet érted,
ki könnyedén elfeledéd hívedet,
s e szív sebeit bekötözni, ki téged
még akkor is, ott is, örökre szeret.

... elpakolásra vár... a nyáresti grillezések helye...