Fokhagymaleves és krumplikása

Szürke hétköznapokra, ronda januári napokra való finom egyszerű paraszti ételek, amikor még tele vagyunk a karácsonyi és szilveszteri lakomák emlékével  és csak úgy enni kívánunk valamit, valami egyszerűt és melengetőt.
Valami "semmi különöset".
Semmi faxnisat, csak úgy magunknak.
Na ilyenkor készítem a fokhagymalevest és a krumplikását.

Persze minden évszakban szoktam ám főzni, nemcsak télen, mert nagyon szeretjük.
Nekem nagyon nagy kedvenceim.
Fokhagymaleves parasztosan

1/2 fej fokhagyma apróra vágva, ha több főre lesz készítve akkor 1 egész fej
1 db hegyes erős paprika karikázva
1-2 ek. olaj
1 tk. pirospaprika
só
1 ek. édesanna csemege paprikakrém
1-2 tk. erőspista csípős paprikakrém
levesbetét: vagy gyufatészta, vagy apró nokedli, vagy mint most széles metéltszerű, kissé egyenetlen, mert saját kezűleg gyúrtam és vágtam 1 tojásból, annyi liszttel, amennyit felvett
tejföl a tálaláshoz

A tésztának összegyúrom a lisztet a sóval, tojással, pici vízzel és bőven lisztezett deszkán rögtön nyújtom, amilyen vékonyra csak tudom, itt azért annyira nem számít, hogy nagyon vékony legyen, majd két centis csíkokra vágom, majd a csíkokat meglisztezve egymásra fektetem és jó éles késsel felszelem olyan kis metélt formára.
Vizet forralok, sózom és kifőzöm a tésztát, nem szoktam agyon főzni, úgy szeretem, ha "fogkemény", azaz rágni kell. Leszűröm, de a főzőlevet felfogom, mert ezzel öntöm fel majd a levest.
Kevés olajon megfuttatom a sok-sok fokhagymagerezdet, épp csak és rögtön leveszem a tűzről, rászórom a pirospaprikát, elkeverem és felöntöm a tészta jó lisztes főzőlevével, hogy 1-1,5 liternyi legyen és felforralom. A kifőtt tésztát is beleteszem, egyet rottyan és kész is.
Sok tejfölre tálalom.

Krumplikása

3 db nagyobb krumpli kockázva
1-2 ek. liszt
1 ek. zsír
15 dkg tepertő, apróra megvágva
tejföl
1-2 fej vöröshagyma, karikázva, lisztbe forgatva, ropogós pirosra sütve /ez elhagyható ugyan, de jobb, ha nem/

A krumplit annyi sós vízben amennyi épp csak ellepi puhára főzöm.
Míg fő addig a tepertőt, amit előzőleg kis darabokra aprítottam, egy kanálnyi zsíron, serpenyőben átsütöm, jó forróra és tányérra kiszedem.

Megjegyzem a tepertő nálam bizalmi kérdés, akinek nincs sajátja - márpedig legtöbbünknek nincs, nagyon nézze meg, hol veszi, vásárlás előtt kérjen kóstolót, minden valamire való hentes megengedi, mert tudja, hogy az övé jó.
Aki nem engedi, ott eszünkbe ne jusson venni.
Belefutottam már iszonyú rossz, avas tepertőbe, na az elveszi az élettől is a kedvet.
Szóval csak olyat szabad venni, ami aranybarna színű, friss, ropogós, szétolvad a szájban, vagy ha húsos akkor ropogós és ízre mintha akkor sütötték volna. Épp csak nem meleg.
Ezt kezdő háziasszonyoknak írtam, mert az öreg rókák már egyszer kétszer sütöttek otthon zsírszalonnából és pontosan tudják milyen színről, ízről, állagról beszélek.

Tehát, ha a krumpli puha, a főzővizében összetöröm és visszateszem a tűzre, beleszórok apránként 1-2 kanálnyi lisztet, folytonos keverés mellett és addig főzöm, amíg jócskán puffog-dohog.
Ekkor beleterítem a jó bőven zsíros serpenyőbe, ellapogatom és az alját nagyon pirosra sütöm a tepertőmorzsalékos zsíron, tetejére tálaláskor visszaszórom a forró tepertőt.
Tányérokra adagolva bőven tejfölözöm és ha sütöttem hozzá ropogós hagymakarikákat azt is szórok rá. De hagyma nélkül is - most úgy volt - tökéletes.
Finom, nagyon laktató étel. Nem is lehet belőle sokat enni, a tejföl kicsit segít, kicsit könnyít ezen.

Dédiék sokat készítették a krumplikását, hideg téli napokon szinte minden héten volt náluk, előtte  - tejlevest adott /ez felforralt picit édes tej, belefőzött házi cérnametélttel/, vagy
- gömböleg levest / ők a gombócokat hívták gömbölegnek /, ami híg rántottleves-szerűség volt, de nem köményes, hanem sok petrezselymes és öklömnyi krumpligombócos, ezeket a meglehetősen nagy krumpligombócokat főzte bele a levesbe, vagy
- olyan másféle gömböleg levest is, aminek a belsejében egy kanálnyi szilvalekvár volt, így lett kifőzve, majd édes cukros tejjel felöntve, a gombócok úgy készültek, állítólag kukorica és finomliszt keveréke lett összegyúrva vízzel, csipet sóval és forró zsiradékkal, ezt összedolgozta /tojás nem volt benne/ és kifőzte, de bizonytalan vagyok így készült-e pontosan a tésztája.
És finom leves volt mindkettő gömböleges.

A krumplikását más vidékeken hívják dödöllének, gancának, gánicának és még ki tudja hány elnevezése van, a Felvidéken csak krumplikásának hívták és a fent leírt módon készítették el, soha nem szaggatták galuskákra és zsírban forgatva tepsin megsütve, ahogy más vidékeken pl. Zalában, hanem így egyben egy lappá lapítva, az alját nagyon pirosra-ropogósra, a teteje meg puha, belesüppedve a forró sült tepertő és hagymakarika.
Fiatalabb koromban szörnyen nehéz ételnek, túl töménynek tartottam, nem is szívesen ettem, most viszont jólesik, és nagyon ízlik. Ahogy öregszem úgy egyre jobban.
Lehet összefüggés van az életkor és a nehéz ételek között.