Meg kell tanulnom sok mindent, nem könnyű.
... elviselni és együttélni a fájdalommal, a hiányérzettel, egyelőre még szinte elviselhetetlen, ha nem lennének az állatkáim, akik rendszerbe kényszerítik az életemet, szétfolynék az időben, lehet fel sem kelnék napokig, de miattuk muszáj. Jó, hogy vannak, segítenek.
... hétköznaponként egyszemélyes adagokat főzni, de hogyan ? alig vannak kis edényeim.
Nincs kedvem nagyon főzögetni, sütögetni, magamért ki sem teszem a lábam a konyhába.
Ha belegondolok, hogy a férjem mennyire szeretett enni, imádtam neki főzni-sütni, szerette a főztömet nagyon, de az újításaimat nem, azokat halálba kritizálta, emlékszem a "gasztrobloggerkedésem" elején nagy beharangozások közepette elkészítettem Stahl Judit "Legeslegfinomabb csirkéjét" aminek a lényege volt, hogy sok-sok fokhagymával kellett megsütni az egész csirkét. Szerintem nem lett rossz, de az egész család lesajnálta, lecikizte, miközben ették :-) hogy ezért voltam úgy oda?
Na innentől kezdve ha valami újjal akartam előállni kórusban zengték, hogy akármit csak "stahlt ne", nálunk szegény Stahl nevével rögzült: na akkor ez bizony nem lesz se jó, se finom.
... napok óta be kéne vernem egy szöget és nem tudom hol van a kalapács !!!
tegnap este végül a klopfolóval vertem be halál bénán, persze, hogy az ujjaimat is.
... villanykörtét kellene cserélnem a lakás egy helyiségében, de nem tudom hol vannak a villanykörték, majd vennem kell párat. Azt tudom, hogy egy nylonzacskóban vannak, jó sok, mert sokszor láttam nála, mert előrelátóan az ilyesmit - villanykörték, elemek - mindig beszerezte, mert sokszor láttam nála, ezek az ő dolgai voltak, ő cserélt mindenhol ilyesmit.
Egyelőre nincs erőm keresni, rámolni, kutakodni.
Majd. Ráér. Innentől semmi nem sürgős.
.jpg)
