Ugyanis főztem egy isteni tejszínes, tárkonyos, zöldséges, húsos ragulevest, amit most ugyan és kivételesen nem teszek fel, de majd legközelebb, amibe viszont levesbetétnek mini zsömlegombóckákat szoktam belefőzni.
A zsemlegombóc meg az "ezer gyöngém" egyike, aminek nem tudok ellenállni.
Mert egyszerűen imádom a zsemlegombócot, készítem is, amihez csak lehet és nem kizárólag csak a vadashoz.
Zsömlegombóckák... minik... levesbetétnek... és szósz mellé köretnek is
Be is kevertem a szokott módon - zsemleszeleteket pirítottam a kenyérpirítóban, felkockáztam, hagytam kihűlni. Egy másik tálban 3 egész tojást, sót, borsot és petrezselyemzöldet összekevertem liszttel, kicsit többel, mint amennyit a tojások felvennének és egy kevés hideg vízzel lazítottam, olyan jó kellemes galuskatészta állagúra, majd belekevertem a pirított zsemlekockákat. Hagytam állni.
Nagy lábasban forraltam sós vizet a kifőzésükhöz.
Na akkor szembesültem a mennyiséggel, amikor kezdtem egy kis kanállal - amit minden adag előtt hidegvízbe mártottam - helyes kis gombóckákat kanyarítva beleeresztgetni a forró vízbe, hogy itt bizony rengeteg zsömlegombócka fog elkészülni, sokkal több, mint ami a leveshez kell.
/A levest mellesleg a gyerekeimnek főztem, akik estére jönnek, másodiknak meg a kakaós-meggyes lesz, mert szeretik mindkettőt./
Most mi a csudát csináljak.
Jó, lefagyaszthattam volna a fölösleget például, de én enni akartam.
Egyébként azért lett sokkal több a tészta, mert nem figyeltem, mert a viharral voltam elfoglalva, itt dörgött, villámlott ezerrel a környéken, az eső mintha dézsából öntenék, úgy zuhogott, ami nem baj, mert a hőség után annyira kellett ez a növényeknek, fáknak, mindennek, jól láthatóan valósággal kinyújtózkodott az egész kert a víztől meg a hűvösségtől. Felüdült minden, öröm szétnézni, megint minden harsogóan zöld és friss a kertben.
Na itt álltam a töméntelen sok gombóckával, most mi legyen !
Beindult az agyam, gondoltam csinálok a felesleghez egy borsos tejfölszószt, nem, akkor inkább paprikás szószt, amit a sósan készített krumpligombóchoz is szoktak adni, na már-már ennél maradtam, amikor megláttam a bontatlan üveg ajvárt, amit a gyerekem hozott ajándékba egy délvidéki útjáról.
Hopp gondoltam, én ezt belevariálom valahogy.
Készítettem egy vékony, barna színű rántást, beleborítottam a fél üveg ajvárt, felengedtem egy kis vízzel, hogy kellemesen sima szósz állaga legyen, sóztam, majd mivel ez az ajvár csípős, egy-két evőkanálnyi tejföllel finomítottam, krémesebbé tettem.
És milyen csodás színe lett ennek a szósznak.
Összerottyantottam az egészet és már tálaltam is, a zsömlegombóckákra az ajvárszószt.
Jó lett, nekem ízlett.
Életem párja nem kifejezetten rajong az újdonságokért és akkor még finoman fogalmaztam, gyanakodva nézte, ez meg mi, meg hogy honnan vettem, hol láttam, ki főz ilyet stb. ?
Ő inkább a maradék kelkáposztafőzeléket választotta, szíve joga.
Majd amikor látja, hogy megmaradtam, sőt el vagyok ájulva az étel finomságától, meg a saját magam kreativitásától /ez persze vicc !!!/, na akkor megkóstolja természetesen, mi több ízleni fog neki, mert ismerem az ízvilágát és ez pont belepasszol.
De elsőre könnyebb megmorogni.
Mit mondjak, nagyon finom étel lett a szükségből, a felesleges zsömlegombóckák elfogytak.
Hatalmas adagot ettem belőle, nagyon finom lett.
Ki fogom próbálni a borsos tejfölszósszal is, esetleg meghintve reszelt sajttal... hmmmm
Közben a vihar is elvonult... kezd világosabb lenni... mindenről csöpög a víz ugyan... de nem baj.
.jpg)
