a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2012. június 22., péntek

Egreskrém, egres szósz, egreshab... ahogy tetszik...




Egres, piszke, köszméte, ez mind ennek a gyümölcsnek az elnevezése. Finom fanyar, savanykás gyümölcs, tele C vitaminnal és még ki tudja mi mindennel, az biztos, hogy nagyon egészséges.
Sokan nem szeretik, bár szerintem inkább nem ismerik eléggé.
Nekem ez nagy-nagy gyerekkori kedvenc.

Apai-nagymamáméknál /leánykori nevén Zs. Anna, az ő tiszteletére lettem Anikónak keresztelve/ sok egres bokor volt, a gyümölcsöt ettük csak úgy a bokorról is, de a mama  rendszeresen készítette az egrest levesnek, szósznak például főtt hús mellé, együtt valami egészen kiváló ízhatású és desszertnek, amikor pohárkrém lett belőle, vagy egreshab.
Ami ennek a nagymamámnak az érdekessége, hogy nem volt sem jó szakácsnő, sem jó háziasszony, egyszerűen nem érdekelte különösebben ez a tevékenység, nem ez volt a fontossági sorrendje elején, de még a közepén sem, ennek ellenére 5 gyermeket nevelt fel, és idősebb korára 6 unokát gardírozott nyaranta, 4 fiút és 2 lányt. A fiúk többet voltak nála, ők voltak a lányai gyermekei, mi a fia gyermekei voltunk a húgommal, mi csak két hetet voltunk nála nyaranta a többi időt az anyai nagymamánknál töltöttük.
Persze ennél a nagyinál is mindig volt mit enni, mert azért főzött meg sütött is, csak nem annyira jól, de ilyen különlegességeket viszont csak nála ettem, mint például az egresből készült ételek vagy a zöld dió befőtt, ezekkel szívesen elbabrált. Nála is tele volt a kert gyümölcsökkel-zöldségekkel, amit viszont mindig el is rakott, tele is volt a spájza lekvárokkal, befőttekkel, ezzel-azzal, nála szabadon bemehettünk a spájzba és bármit, bármikor megbonthattunk és ehettünk, de erről már írtam részletesen a zöld dió készítésénél.
Ellenben nagy társasági ember volt, ha nála voltunk, minden nap valami programot kitalált nekünk.
Hol strandolást egy bányató partján, belemenni nem volt szabad, csak a parton pacsálni-sarazni, miközben ő egy fa árnyékában egy pléden heverészve szundikált, gondolom fél szeme mindig rajtunk volt. Mi szót is fogadtunk neki és tényleg nem mentünk be a tóba.
Hol a közelben lévő ferihegyi repülőtérre vitt ki minket, az 1. terminál volt még akkor csak / sajna már ezt is bezárták, szégyen !!! /, a nagy kilátó teraszra bárki bármikor kimehetett, órákig néztük ámulva a le és felszálló gépeket, a tárcsás embereket, akik az óriási gépeket a parkírozópályára irányították, a dodzsemautókat a rengeteg bőrönddel, a kiszálló-beszálló utasokat, ahogy a lépcsőt odavontatták a gépekhez, kicsit szorongva hallgattuk az indulási nagy sivítást, miközben a mama bent a csarnok hűvösében egy kényelmes bőrfotelben üldögélt és beszélgetett bárkivel, aki a közelében leült és várakozott. Imádott beszélgetni, imádta az embereket.
Ha beszaladtunk, megetetett minket előre csomagolt zsíroskenyérrel és kovászos uborkával vagy almával és megitatott citromos teával, mert mindig csomagolt valamit ezekre a kirándulásokra. Olyasmire, hogy a büfében vásárolgassunk, nem volt példa, soha nem volt pénz.
Az ő biztatására körbejártuk az összes ottani légitársaság irodáját és kunyeráltunk prospektusokat, jelvényeket, mindig adtak, kedvesen mosolyogva néztek minket, megsimogatták a buksinkat, beszéltek hozzánk, számunkra érthetetlen nyelveken, képzelem magukban miket gondolhattak rólunk.
Este aztán beszámoltunk a nagypapának a kalandokról és mutogattuk a sok színes prospektust, jelvényt. Tele voltunk élményekkel. /Lehet, hogy ez indított el engem aztán később az utazások, az utazási irodák világa felé ?! Ki tudja :-)/
Máskor meg valamelyik szomszédasszonyt látogatta meg délután velünk együtt, ők ültek általában egy nagy diófa alatt a hűsön, fonott kerti garnitúrán, kávéztak és kitárgyalták a környék összes pletykáját, mi pedig letaroltuk az idegen kertet, szemrevételeztük a gyümölcsfákat, felmásztunk ringlót enni, sárgabarackot, mikor mi érett éppen, lehet utána a háziak elátkoztak minket, de azért remélem nagy pusztítást nem vittünk végbe, nem voltunk mi annyira rossz gyerekek, csak elevenek.
Amikor délután négy-öt óra lett, mama sietve összeterelt minket, elköszöntünk, mert mire papa megjött a munkából otthon kellett lenni és vacsorának kellett lennie. Na ilyenkor dobta össze az ilyen-olyan főzelékeit, amikben megállt a fakanál a vastag rántástól.
Szegény nagypapikám, életében nem sok finom ebédet evett, mégsem szólt soha egy rossz szót sem a mamának, mindig megköszönte és közölte, hogy jó volt.
Nagyon szerette a nagymamát, több mint hatvan évig éltek együtt boldog házasságban.

Az anyai-nagymamám volt az igazán kiváló szakácsnő és háziasszony /leánykori nevén R. Mária, nekem a második nevem lett a Mária/ akinek a főztjére, süteményeire ma is vágyakozva gondolok, sőt álmodok is, ő tökéletes háziasszony, bár kardos, szigorú asszony volt, őrá lehetett mondani, hogy nála akár a padlóról is enni lehet, akkora volt a rend és tisztaság, minden a nagykönyv szerint, nos azt hiszem nem sokra tartotta habókosabb, bohémabb, lazább apai-nagymamám különlegességeit, bár soha nem mondott egy rossz szót sem előttünk, talán csak halvány arcrezdüléseket láttam meg vagy inkább csak a mai eszemmel gondolom ezt.
Nála voltunk sokkal többet, pedig szigorú volt, nála nem ehettünk akármit, nála csak az aznapra szánt ételeket-sütiket ehettük, ő bizony nem bontott fel a kedvemért csak úgy egy cseresznyekompótot, mert megkívántam, mindig ezzel a felkiálltással terelt el, "hogyisne, aztán télen majd mit eszünk".
És ezzel el is volt intézve a dolog.

Szerettem őket, mindannyiójukat, jó volt velük lenni, hiányoznak.
De jó volt ezeket az emlékeket kiírni most magamból.

Akkor jöjjenek most az egres receptek, mind végtelenül egyszerű.




Egresből krém vagy mártás/szósz
1/2 kg egres, két vége lepucolva
1 dl víz
10 dkg cukor
1 ek. étk. keményítő kevés vízben elkeverve vagy 1 tasak tejszínpudingpor a leírás szerint

Egy nyeles lábasban odateszem a gyümölcsöt, a kevés vizet és rászórom a cukrot, felforralom.
Kicsit főzöm, ha darabosabbra szeretném, tovább és a fakanállal szétnyomkodva a szemeket, ha krémesebbre.
Csak a folyadék mennyisége dönti el, hogy leves, akkor több a lé, vagy mártás/szósz készül-e, akkor kevesebb a lé.
Semmilyen fűszert nem használok hozzá, mert szeretem a gyümölcs ízét érezni, és szerintem nem is illik hozzá semmi.
A krém esetében pedig lehet jobban összetörni a fővő szemeket, míg a többinél maradhat darabosabb.
Végül a vízzel elkavart keményítővel besűrítem, vagy tejszínpudingporral a leírás szerint.
Lehet tejföllel vagy tejszínnel még ízesebbé, krémesebbé tenni.
Főtt marhahúshoz vagy tyúkhoz, amiből előzetesen isteni húsleves főtt, valami csodálatos az egresmártás, még kevés sós vízben főtt burgonyával is szoktam tálalni.
Egyszerűen imádom.


Egres hab
1/2 kg zöld egres
víz kevés
2-3 ek. cukor
2-3 tojás szétválasztva
még cukor ízlés szerint

Az egrest egészen kevés vízzel, épp csak amennyi ellepi odateszem, szórok hozzá 2-3 ek. cukrot és felfőzöm, de egyben kell maradnia a szemeknek, tehát nem szabad szétfőzni, pár perc után leszűröm.
2-3 tojást szétválasztok, a fehérjét felverem habbá 1 ek. cukorral.
Egy másik tálban a sárgákat 2 ek. cukorral jól kihabosítom, hozzáadom a főtt egresszemeket majd a tojáshabot is óvatosan beleforgatom, sűrű madártej állagúnak kell lennie.
Szép kelyhekbe vagy tálkákba kanalazom és megy a hűtőbe.
Isteni finom pikáns, savanykás de mégis édes desszert.

/Novák Zsóka barátosnőm segített feleleveníteni számomra, hogy is készült ez a finom édesség anno a gyerekkoromban, neki volt leírva ez a régesrégi recept, köszönet érte Zsókám :-)/


14 megjegyzés:

  1. Anyukám is imádta az egresszószt, és apu is. Én a szószt nem szeretem. Sokszor ettem, de sosem tudtam még megkedvelni sem... Viszont az egresszörp szerintem a világ legfinomabb szörpje. Anyu anno mindig rengeteget tett el belőle télre. Imádtuk. No és az egreslekvár... Hm. Finom.

    VálaszTörlés
  2. Látod se a szörpöt, se a lekvárt nem ismerem, ezek nem készültek a mamánál, pedig finom lehet.
    Lehet kipróbálom még idén:-))))

    VálaszTörlés
  3. Még olvasni is jó volt ezekről az emlékekről, oly gyönyörűek...

    Imádom az egrest, nálunk pöszmétének hívják :-) Istentelen jó szószokat csinált belőle Mama, aki után a második nevemet kaptam :-)

    VálaszTörlés
  4. Mifelénk büszkének hívjuk, imádom én is . Annó csak bokorról szedve hogy mennyire szerettem. Most néha napján ha sikerül venni szósznak szoktam megcsinálni. Milyen jó is néha így nosztalgiázni !

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom nem az a túl érett egres, mert az olyan pirosas. Szósznak meg levesnek a zöldebb a jó? Nekem még a tavalyról van a fagyasztóban egy jó csomaggal és nézegettem, hogy mit is kezdhetnék vele( nagyitól kaptam):)

    VálaszTörlés
  6. Én nagyon szeretem az egrest, bár gyerekkorom óta nem ettem, hihetetlen. Anyukáméknak volt több bokor is a kertben, de kiöregedtek a bokrok, azóta szerintem nem is ettem.
    Az anyai nagyim nekem is nagyon jól tudott sütni-főzni, és képzeld Őt is Máriának hívták, és nem fogod elhinni, de a második nevem nekem is Mária. :))) Persze nem használom.
    Jó volt olvasni a gyerekkori emlékeidet...

    VálaszTörlés
  7. A párom kéri tőlem mindig az egresszószt, de én még sosem ettem, így nem volt eddig indíttatásom iránta. De olyan szépen írtad le a történetet, hogy egészen fellelkesültem és el fogom én is készíteni:))

    VálaszTörlés
  8. Viki látjátok, egy kis történet mindenkiből előhozza a saját gyerekkori emlékeket és ízeket, és a pöszméte nálunk is szerepelt, csak most nem jutott az eszembe, a szósz nagyon finom volt:-))))

    Éva igen, ahogy öregszem úgy egyre jobban szeretek visszagondolni a gyerekkoromra, a nagyszüleimre, a náluk töltött nyarakra, még ha csak Budapest egyik kerületéből utaztunk is a másikba, de mindkét nagyszülőm kertes házban lakott és az nekem egy rejtelem volt a második emeleti lakás után:-))))

    HajniZoli, kétféle egres van ez a zöld, ami ugyan úgy édes és érett, meg a lilás színű, ami szintén az amire belilul, mindkettő alkalmas főzni, feltétlen csináld meg, kíváncsi leszek, ízlik-e majd:-))))

    Gabriella látod neked is mennyi emlék jött elő, igen ez a Mária név elég gyakori, sok gyereknek adták a nagymamák után másodiknak, én sem használom:-)))))

    Roza próbáld meg, hátha ízleni fog neked is, a párod meg hogy örül majd, hogy az ő kedvéért nekiállsz. Szerintem nagyon finom:-)))))

    VálaszTörlés
  9. A férjem is és én is imádjuk a piszkeszószt pláne ilyen nagy melegben jól lehűtve olyan mint a krémes fagylalt, mert én habarással tejjel, tejföllel készítem. Próbáld ki egyszer így, szerintem finomabb. Most is van a mélyhűtömben idei piszke. Gyerekkoromban a kertünkben nekünk is volt, aztán amikor nekem is volt kertes házam én is ültettem, de aztán eladtuk a házat. Jó volt Veled nosztalgiázni.

    VálaszTörlés
  10. Kössz Lívia, volt, hogy így készítettem, ahogy te is, volt, hogy tejszínnel, mindenhogyan szeretem a friss savanykásságát, isteni egy gyümölcs:-))))

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm ezt az írást,nagymamám jutott eszembe,sajnos már rég elment.Kicsit sírtam mikor olvastam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megérintett a családi történetem, és eszedbe jutott szeretett nagymamád, sokszor gondolok én is az enyéimre, ők is rég halottak már, de jó visszaemlékezni rájuk, meg azokra a forró nyarakra, az ételeikre, amikor náluk voltunk és jólesik kicsit sirdogálni is, amíg mi élünk és emlékezünk rájuk, addig ők is élnek még velünk :-) Köszönöm, hogy itt voltál és olvastál, gyere máskor is :-)
      Nézd meg a zöld dió eltevését is, ott is írom a nagyitörténetet :-)
      Sok történetet megosztottam itt a sütés-főzés kapcsán :-)

      Törlés
  12. Olyan szépen írtad meg a törtenetedet! Az én nyaraim is így teltek,mintha csak a saját emlékeimet olvastam volna. Ráadásul a mamáimat is Annának és Máriának hívták. Felmerül mi minden lehet még közös bennünk! 😊 Köszönöm a nosztalgiát.

    VálaszTörlés
  13. Én köszönöm, hogy olvastad és megérintett. Rengeteget gondolok a nagymamáimra, gondolom ezzel te is így vagy, úgy sajnálom, hogy már régesrégen nincsenek velem, de az emlékek és az ízek szerencsére igen :-) Biztosan sok közös van bennünk, miért is ne, gyere el a facebook oldalamra is: Anikó Boros Pálné /Szepes Anikó/ néven vagyok fent, ott mégjobban érvényesül talán az érdeklődési köröm, amiből jobban felmérhetőek a közös pontok, mindig minden oldalamon szívesen látlak :-)

    VálaszTörlés