a legméltóságteljesebb cica

a legméltóságteljesebb cica
Tituka most 11 éves

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 7 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 8 éves

Keresés ebben a blogban

2012. június 21., csütörtök

Óvakodjatok a légkondiktól...


Több mint egy hétig iszonyú beteg voltam, csak feküdtem a besötétített hálószobában lázasan, szörnyű köhögő rohamokkal, elment az íz és illat érzékelésem, nem tudtam enni, a szám kivül-belül kisebesedett. Voltatok lázasak 35 fokos hőségben??? Valami téboly.
Azt hittem bekaptam valami vírust vagy bakteriális fertőződés ért valahol.
Az orvosnál azután kiderült, hogy nem, "csak" heveny bronchitisem lett.
Egyszerűen csak vásárolni voltam a S-ban, majd fodrásznál szépültem, ahol mennek a légkondícionálók, ami elsőre, sőt többedikre is nagyon kellemesnek tűnik, a nagy hőségben kész felüdülés, azután hazajöttem és másnapra teljesen lerobbantam, a frizum formája egy perc alatt odalett, az egyetlen haszon, hogy rövidre vágattam, legalább az nem melegített.
Mindez egy félórás bevásárlás és egyórás fodrász után.
Nem is tudtam, hogy ilyen életveszélyesek a légkondik, ugyan most először lettem beteg tőlük, pedig az elmúlt években sok légkondícionált helyen megfordultam, lásd mozik, színházak, bankok, plázák, egyéb üzletek, stb. és nem történt soha semmi.
Valószínűleg én sem a legjobb formámban voltam.
De az sem biztos, hogy évente kitisztíttatják ezeket a szerkentyűket, holott kötelező lenne.
Szóval már erre is nagyon kell vigyázni.

Hogy a betegségben megfáradt szememet kicsit pihentessem, és valami szép is legyen a mai bejegyzésben, hoztam egy pár képet a kertemből, virágokról, bokrokról, csak olyanokról amik épp most virágoznak. Olyan szép a kert, de csak este lehet kicsit kiülni a teraszra, bár akkor is nagyon meleg van még, sőt éjjel sem lehet egy jót aludni.
Alig várom a hőmérséklet csökkenését,  egy jó kis vihar által, vagy egy kis hűvös szellő lengedezéséért is mit meg nem adnék.

Mindenkinek szép napot és jó egészséget és csak óvatosan a hőséggel, hűtéssel.


 mályvabokor /fásszárú/


lila és tűzliliomok

 margitvirág


 fehér és lila leanderek

levendula

12 megjegyzés:

  1. Remélem azért már jobban érzed magad? Ahogy olvastalak rögtön az jutott eszembe hogy a kisebbik lányoméknak is biztos hogy ez okozza az állandó megfázást, most hétvégén lázasok voltak. A munkahelyükön biztos a légkonditól kaptak valami bacit.Tegnap pont TV-ben is volt szó erről. Virágaid csodásak, felüdülés egy ilyen szép kertbe kicsit hűvösebb időben kiülni!Vigyázzál magadra, most egy darabig fodrászhoz ne menjél!:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom, hogy így kikészültél. Igen valóban nagyon kell félni a légkonditól. Egyszer régen olvastam, hogy az amerikai katonák valamelyik ázsiai országban ahol állandóan mentek a légkondik nagyon megbetegedtek. Sőt meg is halltak sokan, és először nem tudták, hogy mitől majd kimutatták azt a baktériumot amit a légkondik begyűjtenek a kinti levegőből bent pedig kiengednek. El is nevezték ezt a betegséget légionárius betegségnek. Valóban előírás a gyakori tisztítás, de ezt a közhelyeken nem csinálják, de talán még a magánlakásban használtak esetében sem. Nekem az biztos, hogy nem kéne a lakásomba, nem beszélve arról, hogy jól meg is lehet fázni tőle. A kellemessen hideg helységben jó lenni, de azután pedig kimenni a 35 fokos melegbe hát az mellbevágó. Tudod, mert laktál Te is Budapesten, hogy a Nagykőrúton közlekedő villamosban is működik légkondi, nagyon félek én is, alig várom, hogy leszálljak róla ha éppen kell közlekednem rajta.
    A virágaid gyönyörűek. Gyógyuljál meg minél hamarabb, pihenj a kertedben és legyen szép hétvégéd.

    VálaszTörlés
  3. Köszi Évikém, most már kezdem úgy érezni, hogy talán megmaradok, borzasztó volt így együtt a 35 fokkal és a fuldoklásig tartó köhögőrohamokkal.
    Fodrászhoz nem megyek egy darabig, mert jó rövidre vágattam, pont a meleg miatt és remélem vége a kánikulának is. Miért nem lehet állandóan 25 fok????? Úgy szeretek kiülni a teraszra, de most csak itt kuksolunk a besötétített szobában, na remélem lesz változás:-))))

    Lívia most hogy meséled ezt a katonás történetet én is olvastam erről, életveszélyes, bár azt mondják ha csak 5 fok a különbség a kinti és benti között, akkor nincs vész, a villamos talán ide tartozik. Mindenesetre nekem sem kéne itthonra, bár a férjem minden évben kapacitál amikor nyavalygok a hőség miatt, de nem engedek.
    Ellenben álló ventillátor az van minden szobában, különösen a hálóban éjjel muszáj, mert nem tudnánk aludni, persze nem közvetlenül magunkra fújatjuk, hanem az ajtóra, vagy falra és az szétoszlatja, így egy kellemes lengedezés van, ettől még soha nem fáztunk meg, legalább 10 éve használjuk:-))))

    VálaszTörlés
  4. Anikó drága, örülök, hogy jobban vagy.
    ( Nem tudtam mi lett Veled, hogy eltüntél...)
    Gyönyörűek a virágjaid:-)

    VálaszTörlés
  5. Mágikám köszönöm:-))) Száz éve nem voltam ilyen beteg ilyen melegben, szörnyű volt, még nem vagyok az igazi, de már éledezem:-)))))
    Közben a zöld dióim áznak a napi vízben a befőtthöz, és egy másik adag meg 1 liter vodkában, abból likőrt csinálok, ha minden igaz, mindez a te hatásodra :-)))))

    VálaszTörlés
  6. Jobbulást kívánok:) Bizony én még az autó légkondiját is csak óvakodva használom, mert mindig valami bajom lesz, begyullad a szemem, köhögés, stb. A kerted viszont gyönyörű, csodás virágok:)

    VálaszTörlés
  7. Drága Anikó, köszönöm:-)

    VálaszTörlés
  8. Trollanyu, köszönöm, ma már úgy érzem tényleg túl vagyok, bár kis köhögés még van, tudod eddig nekem sem volt soha semmi bajom ettől, sőt a kocsiban rendszeresen megy a hőségben, csak alacsonyan, mert a férjem válla fájdul meg, mert az ízületekre se jó, de nekem eddig semmi. Hát ezután nagyon óvatos leszek.
    Köszi a kert dícséretet, az a jó ezekben a virágokban, hogy évekkel ezelőtt leültettük a gumókat, most már semmi dolgunk, csak egy kis fazonra alakítás, mert évelők és minden évben csak gyönyörködünk bennük:-))))

    Mági a zöld dió befőttem kész, már a dunsztban van, 1 db üveggel lett, mert nem mertem sokat, mi van, ha nem ízlik. Amint kihűl teszem is fel a blogra. Gyerekkoromban ettem sűrű cukorszirupban eltéve, az apai nagymamám specialitása volt, de már nem emlékszem az ízére csak arra, hogy több üveggel volt neki, és szinte fekete volt az üvegben az egész.
    A likőr csak augusztus végére lesz kész, az kint érik a napon, mint egy kovászos uborka, azt Szepy receptje szerint készítem:-)))

    VálaszTörlés
  9. Néhány évvel ezelőtt,ugyan így jártam, csak én a Budapesten az Őrs vezér téren lévő nagy kék-sárga áruházban,egy hétig voltam fél halott állapotban!!!

    VálaszTörlés
  10. Tudom miről beszélsz, hát borzasztó, nekem kicsivel több mint egy hét kellett, de én is azt hittem nem maradok meg:-))))

    VálaszTörlés
  11. Örülök, hogy jobban vagy.
    A virágaid gyönyörűek - úgy látom, Te is virágrajongó vagy! De mennyi idődbe telik, mire ezt a rengeteg virágot rendbe teszed? (gazolás, kapálgatás, locsolás - ilyesmikre gondolok)
    Nekem is rengeteg virágom van, de szerintem nincs ennyi, mint neked, mégis minden este kell velük foglalkoznom, locsolni minimum.
    A rózsaszín liliomod... valami meseszép! Anyukámnak is sokféle liliom van, de rózsaszínű épp nincs. :)

    VálaszTörlés
  12. Gabikám köszönöm. Virágrajongó vagyok, de halkan súgom csak, nehogy valaki más is meghallja, hogy semmi gazolás, kapálás, ezek a növények füves térség szélén vannak, a fű nyírva van rendszeresen, de semmi más, ősszel amikor elhervadnak a zöldek, a szárak elszáradnak, akkor csinálunk egy pucolást, kis rendbetételt de ezzel kész is, tavasszal, nyár elején meg újra hajtanak, ez így van már sok-sok éve. A rózsaszín liliomot, 5 db gumót a Starkl cégtől rendeltem postán Szombathelyről, nem is tudom hány éve, azóta még szaporodott is, szintén semmi gondozást nem igényel, 2-3 naponta egy kis öntözést:-)))))

    VálaszTörlés