a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2019. november 19., kedd

Pácolt lilahagyma


Pácolt lilahagyma saláta...
IllésKrisznél láttam meg, és azonnal tudtam, hogy megcsinálom, mert nagyon szeretem főleg szalonnához és friss, ropogós héjú kenyérhez leginkább...
Direkt emiatt vettem egy hálóval a lilahagymából.

Hozzávalók:
1 háló lilahagyma, kb fél kiló
fokhagymagerezdek
víz, só, cukor, ecet, őrölt bors, őrölt kömény


 Elkészítése:
Az összes hagymát megpucoltam, majd kettévágtam, és félkarikára szeleteltem.
Tisztára mosott lecsepegtetett üvegekbe rakosgattam, jól meg is tömtem, hogy szorosan legyen, 3 üveg kellett a fél kilóhoz. Egy hagyományos 7 dl-es  és 2 kisebb lett tele a hagymakarikákkal.
A megtömött üvegeket feltöltöttem hideg vízzel, majd egy kis lábasba kiöntöttem, így pont annyi páclé lesz amennyi szükséges.
A vizet fűszereztem az ízlésem szerinti mennyiségű cukorral, sóval, ecettel majd beleszórtam a fűszereket és összeforraltam, persze folyamatosan kóstolgattam, hogy nekem mikor jó ízes.
Ráöntöttem az üvegekben lévő hagymakarikákra, mindegyik tetejére tettem még üvegenként 2 kisebb fokhagymagerezdet is, majd a celofánt, végül a csavaros tetőt jól rászorítottam és fejre állítottam pár percre.
Ha kihűlt megy a spájzszekrényembe, felbontás után pedig a hűtőbe.
Nem sokáig fogom őrizgetni, de hát egész télen készítem majd, salátákhoz, szalonnához, sőt levétől leszűrve majonézes salátákba is keverni fogom.
Jó ötlet.







2019. november 9., szombat

Előzetes ajánlat a hétfői Márton naphoz... 2013-as posztom...

Megint itt a Márton nap...


A Márton nap eredete, története itt olvasható:
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton-napi_n%C3%A9pszok%C3%A1sok


...és aminek a finomságait egyszerűen nem lehet kihagyni.



Egy évben egyszer muszáj ezekre költeni, pedig ilyenkor nagyon drága.
Aki ügyes előre bevásárol, egy-két héttel ezelőtt a nagy piacokon még normális áron lehetett hízott libát kapni májával együtt.
Na most már csillagászati az árfekvés.
Nem szükséges persze egész libát venni, bár tagadhatatlanul úgy éri meg az árát, mert úgy nagyon kiadós, de lehet csak aprólékot, vagy csak szárnytöveket, mert ezek jóval olcsóbbak, de ugyanolyan finomságokat lehet elkészíteni belőlük, vagy csak libacombokat, vagy töpörtyűnek és zsírnak való bőröshájat,.

Lehet készíteni finom libalevest, aztán ludaskását a levesben főtt aprólékból és sok-sok zöldséggel, aztán libasültet párolt lilakáposztával vagy birsalmakompóttal, 1 kg bőrös libahájból 2 dunsztosüvegnyi libazsír lesz, nem beszélve a töpörtyűről, amit azonmód forrón, ropogósan enni friss, puha kenyérrel valami mennyei.
Utoljára hagytam a csodás libamájat, amiről a zsírjában kisütve csak ódákat tudok zengeni, akár kenyérre kenve, akár libazsírban kisütött krumplival és savanyúsággal valami olyan fölséges étel, amihez fogható kevés van. Én már évek óta csak egy felet veszek, tökéletesen elég az élvezkedéshez és kifizetni ezt is untig elég.
De lehet kapni jó áron hízott kacsamájat is, ami szinte semmiben nem különbözik ízre a libamájtól, tudom, mert kipróbáltam és jóval olcsóbb.
Tehát megtalálhatjuk a pénztárcánkhoz éppen passzoló libaságokat és csodás menüket varázsolhatunk a család asztalára.
Mindenkinek kívánok jó étvágyat ezekhez a finomságokhoz.

Az ételek elkészítését a blogon jobboldalt lent a receptek között megtaláljátok.



Libaleves

Ludaskása 


Libacomb ropogósra sütve


Libamell ropogósra sütve, párolt lilakáposztával 


Birsalmakompót

Libazsíros törtkrumpli tepertővel




Libatepertős pogácsa 
Libamáj... 

 ...már sülten

...zsírjában

...libatöpörtyű




 ...Nyári lilakáposzta saláta  ilyenkor a nyers, vékonyra szeletelt káposztát leöntöm hagymás, köményes, ecetes-cukros lével és hagyom összeérni az ízeket.
Főként nyári kánikulában készül így, de bármikor máskor is isteni finom saláta.

... Párolt /dinsztelt/ lilakáposzta... nem csak libalakomához, hanem bármilyen sülthöz nagyon finom... télen-nyáron
Receptek az elkészítéshez mindkét káposztavariációra: https://zsanuaria.blogspot.com/2010/11/marton-napi-ebed.html




 

2019. november 8., péntek

Két leves... birsalmával meg egy kis sajt is...



Birsalmás krumplileves...
Hozzávalók:
1 db birsalma kockázva
3-4 közepes krumpli kockázva
1 kisebb vöröshagyma kockázva
2 db babérlevél
só, őrölt bors
egy csipet cukor
Habarás: 2 ek. liszt és 2-3 ek. tejföl
A birsalmát nem hámoztam, csak a magházát operáltam ki - iszonyúan kemény a húsa - majd felkockáztam, majd odatettem főni egy kisebb fazék vízben.  Közben a krumplit is, meg a hagymát is felkockáztam és amikor úgy láttam, hogy a birs félig már jó, akkor mentek hozzá ezek is, és a fűszerek is..
Közben bekevertem a habarást és amikor minden puha volt hőkiegyenlítéssel behabartam, összefőztem és kész is volt.
A leves nagyon kellemes, gyönyörű rózsaszínes színű a gyümölcstől, nem édes leves, viszont pikánsan kiérződik a birsalma, a krumplival kellemes ízharmóniában van, nekem nagyon ízlik. Különleges leves a legjobb értelemben.



Birsalmás csirkebecsinált leves...
Hozzávalók:
1 fél csirkemell kockázva
1 kisebb vöröshagyma kockázva
3 gerezd fokhagyma
2 krumpli kockázva
1 db birsalma kockázva
1 ek. ételízesítő
1 tk. paprikakrém
só, bors
habarás: 2 ek. liszt és 2-3 ek. tejföl

Szintén egy kisebb fazékban odatettem a csirkehúst vízben és felforraltam, hozzátettem a hagymákat, fűszereztem, amikor majdnem puha volt ment hozzá a krumpli meg az almakocka is.
Majd behabartam és összeforraltam.
Így is nagyon finom, könnyű, diétás, gyomorkímélő leves. Ízlett.



Közben a birsalmasajt már szárad az 50 fokos sütőben...