a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2013. június 24., hétfő

Még egyszer az eperről....




Életemben ennyi epret nem ettem mint idén, konkrétan 3 rekesszel hozattunk, na nem egyszerre, hanem hetente egy rekesszel, rekeszenként 6 - 6,5 kg volt, nagyon megérte, mert sokkal olcsóbb volt kilója, mintha piacon vagy zöldségesnél vettem volna.
Szóval megettünk cirka 18-19,5 kg epret három hét alatt.
A legszebb az volt, hogy nem főztem belőle lekvárt, mert az még van a tavalyi befőzésből, illetve a végén a nagyon apró és túlérett szemekből egy üveggel, csak úgy enni azt is.
Szóval csak ettük, és ettük cukrosan, tejfölösen, tejszínhabbal, levesnek, habnak, krémnek.
A végén féltem nehogy csalánkiütésem legyen, mint anno régen gyermekkoromban, évekig nem ehettem az epret.
Na most mindent pótoltam.





Tulajdonképpen Triffle: Epres tejfölös krémes
Finom, hűsítő, igazi nyári desszert
/ez lehet pohárkrém is, de lehet egy nagy tállal is, ahogy én most készítettem/

Hozzávalók:
Eperszósz
1./ 50-60 dkg eper
     1-2 ek. barnacukor
     1/2 dl víz

összefőztem, amíg jól besűrűsödött, majd hagytam hűlni

Piskóta
2./ 1 nagy csomag babapiskóta, vagy 3 tojásból, 3 ek. cukorral és 3 ek. liszttel piskótát sütni, majd kihűlés után kockázni kisebb darabokra

Krém
3./ 2 nagy doboz 20 %-os tejföl /90 dkg, az az lehet egy vödrös is/
     4 dl habtejszín, habbá verve
     15 dkg cukor
     1 vaníliarúd kikapart magja

a hozzávalókat sima, egynemű krémmé kikevertem

...még eper darabosan hozzá
4./ kb. 50 dkg friss eper, a nagyobb szemeket félbevágtam, a kicsiket hagytam egészben

Rétegzés:
Egy nagy tálba leraktam a babapiskótákat,
meglocsoltam a friss eperszósszal bőven,
erre szórtam a friss gyümölcsből,
majd vastagon rákentem a krémből, hogy semmi ki ne látszódjon alóla,
újra piskótaréteg következett,
eperszósz,
friss eperszemek,
krém bőven ...és így tovább ... amíg tart a hozzávalókból
a teteje krém legyen, amire még friss gyümölcsdarabokat szórtam, majd ment a hűtőbe min.2-3 órára, de egy éjszakai állás sem árt neki, sőt...

Nagyon finom, univerzális desszert, ugyanis bármilyen nyári gyümölccsel elkészíthető.
Az eper után egressel is megcsináltam ugyanígy, magamnak, mert a családom eddig még soha nem volt hajlandó egrest enni, semmilyen formában, ezek után mit mondjak, verekedtek érte, olyan gyorsan elfogyott, hogy mire észbekaptam nem volt mit fényképezni, de enni sem, ugyanis egyszer tudtam épp csak kóstolni belőle, mert eltűnt, elpárolgott, így  kénytelen leszek még egyszer... meg ki tudja hányszor összedobni, hogy jóllakjak vele és legyenek fotók is.





Hála az égnek vége a hőségnek egy darabig legalábbis,  fellélegezhetünk kicsit.....
Az elmúlt napokban menekültem a konyhából, nem is voltunk éhesek, jéghideg aludttejen éltem, gyümölcsön meg leveseken.
Most viszont annyira felélénkültem, hogy rögtön a palacsintasütés jutott az eszembe, úgy de úgy megkívántam... ki voltunk éhezve rá.
No de amikor nekiláttam bekeverni a tésztát kiderült, hogy a hétvégén elfogyott a finomlisztem, csak teljes kiőrlésű tönkölylisztem volt itthon, hát láttam már reformblogokon, hogy szoktak ilyennel is, no meg annyira akartam a palacsintát, gondoltam csak nem lesz ehetetlen.
Nagyon jóízű lett, valahogy teljesebb az íze, régi ízemlékeket juttatott az eszembe, nyilván régen, a gyerekkorom idején használhattak ilyet Nagyanyámék, Anyámék, szóval ízlett és nemcsak nekem, nem mintha a finomliszttel nem lenne jó,  de elhatároztam többször is fogom használni ezt a lisztet.




Palacsinta eperlekvárral

Receptet, pontos adagot nem tudok megadni, mert én a palacsintatésztát régóta érzésből, szemre keverem össze.
A fix pontok: 20-25 dkg liszt, most tönköly volt, az 1 tojás, a csipet só, csapvíz, hogy sűrűn folyós állagú legyen a tészta, és az 1 dl olaj, összekeverés után hagyom állni cirka 1 órát, hogy a lisztszemek megdagadhassanak.
A végére olyannak kell lennie, mint a sűrű házitejfölnek az állaga.
Ha még tudja valaki, hogy az milyen is volt.
Sütéskor nagyon felforrósítom a palacsintasütőt, egy pici olajat öntök bele kezdésnek de aztán többször nem kell, mert a tésztában van annyi, hogy szépen megsülnek a lapok.

A jó, finom, friss eperlekvárral töltöttem, amit a hűtőben tartok, mivel semmi dunsztolás nem volt, minek is most annak az egy üvegnek.





 A tönkölyliszttől ilyen sötétebb lett, mintha kakaópor lett volna hozzászórva....




6 megjegyzés:

  1. Nagyon meg tudlak érteni, én is epret eszem eperrel, itt most kezdődött a szezon:) Tejfölöset fogok holnap, de finom lesz, vagy lehet, hogy még ma éjjel:)

    VálaszTörlés
  2. Akkor most jól beepreztél.. Nem semmi ennyi epret megenni. A tejfölös epres, hasonló mint a citromos álom. Nagyon finom mi is imádjuk. Ebben a melegben én is pont olyan ételeken éltem, amiket leírtál. :o)

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu én is úgy vagyok az eperrel valahogy soha nem lakom jól belőle, gyorsan vége a szezonjának és kész.
    Na gondoltam idén semmi cicózás, hanem most belakunk, így is lett.
    Te is egyél sokat, mert egészséges és hamar eltűnik a piacokról, üzletekből:-)))

    Krisztina azért kellett ennyi, mert a család se kicsi, mindenki imádja és az a halálom amikor kis tálkával jut csak mindenkinek a kiló/másfél kilóból és egymást nézzük, ez a módszer nekünk nagyon bejön, ezentúl is minden évben így lesz, nehogy azt hidd hogy sok volt, csak annak tűnik, arról nem beszélve, hogy házhoz szállítják, de a pesti lakásunkhoz közel is vannak ezek az eperföldek ahonnét rendelem és szállítják, kiugrani sem egy nagy dolog érte, nekünk nagyon megérte, ez volt már a második ilyen év, bár tavaly csak egy rekesszel próbálkoztam, abból még lekvárt is főztem be, szóval nem igazán laktunk jól, na ezért idén csak az evészetre koncentráltunk és nem bántuk meg:-)))))

    VálaszTörlés
  4. Mi is imádjuk az epret, de azért ennyit mint Ti nem ettünk, mert a Fény utcai piacon nagyon drága volt és nem is volt olyan jó, igazi eper ízű.
    Krémet én is készítettem, meg epres sütit, de inkább csak ettünk. Eltenni nem szoktam. Nagyon fincsi lehetett az epres tejfölös krémes, de a palacsinta, amit szintén imádunk, is finom lehetett az eperlekvárral. Sajnos hamar vége van a szezonjának, most a cseresznyét, meg a meggyet esszük, éppen ma csináltam rétest.

    VálaszTörlés
  5. Lívia jövőre ha kell megadom a telefonját azoknak akik házhoz szállítják a csodás friss epret, amit aznap hajnalban szednek és nem drága, egy rekesznél a kilója 600.-Ft körülire jön ki, szóval megéri, így ettük degeszre magunkat és főztem egy kevés eperszószt is:-)))
    Tudom, hogy piacokon meg zöldségeseknél piszok drága volt végig:-))))
    Én meg meggyes pitét csináltam a hétvégére, meg meggylevest:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anikó, majd jövőre visszatérünk rá, nem fogom elfelejteni.

      Törlés