a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2019. augusztus 25., vasárnap

Kovászos uborkám




Kovászos uborka

Recept: 
4 literes üveg,
3 kg kovászolni való uborka, 
kb 2,5 l felforralt és visszahűtött sós víz,
só literenként 1 evőkanálnyi,
fokhagymagerezdek ízlés szerint, egy maréknyi
2-3 nagy csokor kapor,

A kb. 2,5 liter sós vizet felforraltam, majd hagytam hűlni.
Az uborkákat nagyon alaposan megsikáltam, majd különösen a nagyobbakat hosszában és középen végighasítottam, de csak úgy, hogy mindkét vége egyben maradt, amelyik uborkának már nem tetszett a vége, mert csoffadtnak tűnt - szerencsére nem volt sok, csak pár darab - azt nemes egyszerűséggel levágtam, ellenben nem hasítottam fel, mert minek.
Összeállítás:
Az alaposan megtisztított üvegbe alulra tettem egy csokor kaprot, szórtam rá fokhagymát, majd az uborkákat - a nagyobbakat - szépen egymás mellé rendeztem, következő sorba jöttek a közepes és kisebb darabok, a kicsik közül a résekbe is nyomkodtam, hogy jó szorosan legyen. Közben-közben szórtam közé a fokhagymát, amikor tele lett az üveg, megint rágyömöszöltem jó sok kaprot, és 3 szelet teljes kiőrlésű toast kenyeret megpirítottam - mivel nem volt fehér kovászos kenyerem, sem meggyfaágam - és leszorítottam a cuccot az üvegben.
Óvatosan ráöntöttem a sós vizet, színültig, majd egy tálcára kitettem a meleg, napos teraszomra, természetesen egy kistányérral leborítottam az üveg száját, ha ki akar forrni, nyugodtan megtehesse.
Ma van kint a 3.-ik napja, isteni illata kezd lenni, a maradék sós vízzel időnként felöntöm, hogy mindig tele legyen.
Úgy tervezem, majd az 5.-ik napon megkóstolom, elkészült-e.

Egyébként a kenyéren kívül már kovászoltam friss zöld meggyfaággal is, abban ugyanis annyi csersav van, hogy 2 szár tele zöld levelekkel, természetesen megmosva és összehajtogatva betéve az üveg aljába, majd ugyanennyi megy a tetejére is a kapor mellé, simán finomra kovászol egy ekkora üveggel.
Természetesen nem vastag ágról van szó, a meggynek vannak vékony lecsüngő ágai, nos azokból szoktam metszeni.
Egy barátunk ajánlotta még évekkel ezelőtt, míg volt meggyfám, nem is egy, csak az ágaival-leveleivel kovászoltam. Isteni finom lett.

Ezen kívül kipróbálom öregkrumpli karikákkal is, eggyel az üveg aljába, eggyel az üveg tetejére, természetesen a kapor és a fokhagyma mellé, mivel az kötelező bele. Állítólag így is csodafinom lesz az uborka.


Amikor kész, akkor a teendők a következők: 

Az első nap nem számít a számolásban, amikor összeállítjuk az üvegben és kitesszük a napra.
A 2.-ik naptól számítjuk a napokat, hagyni kell érni a napon majd az 5.-ik napon leszűrni a levet, ami nem odavaló azt kidobni /kenyér, krumpli, meggyfaág, kapor, és esetleg a fokhagyma/.
Az uborkákat folyó hideg víz alatt leöblíteni - áztatni nem szabad ! -  majd jól zárható dobozba, üvegbe tenni és ráönteni a leszűrt levét.
Betenni a hűtőbe... innentől fogyasztható.
Egyszerűen mennyei.



2 megjegyzés:

  1. Imádjuk mi is a kovászos uborkát. Hasonlóan készítem én is,(fokhagyma, kapor, só, forralt víz, kenyér), de én csak kicsit hűtöm a vizet, azért, hogy ne repedjen el az üveg és máris rámerem az uborkára. De soha nem teszem ki a napra. Szerintem attól felforr és megpuhul az uborka. Így is a forró víztől kicsit beindul és a megdagadt kenyér is kinyom egy kis lét, amit én is pótolok, hogy mindig tele legyen. Ja, és nekem elég 3 nap, akkor kiszedem, a levét leszűröm és van egy kis zománcos kannám, ami akkora, mint a kovászolós üvegem és abba rakom be a hűtöbe. Folyamatosan készítem a kovászos uburkát, egészen októberig. De most itt Budapesten elég drága kilója.

    VálaszTörlés
  2. Én mindig napra teszem, nem forr fel, nem puhul fel, isteni ropogós az uborkám és mennyei íze van a fűszerektől.

    VálaszTörlés