a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2012. május 3., csütörtök

Hőségben, hőségre, hűsítő ételek, italok


Isteni volt a hosszú hétvége, ízelítőt kaptunk a nyárból.
Most még jól esett a nap, persze módjával, 11-15 óra között soha nem voltunk kint, így is mindenki kapott egy kis színt.
Jól esett heverészni a fák alatt, hallgatni a madárcsicsergést, beszélgetni a társasággal vagy egy jó krimit olvasgatva, kicsit szundikálni ebéd után, mert persze egyik nap bográcsozás volt /báránypörkölt/, másik nap faszénparázson sült kolbászkák, fűszeres tarjaszeletek, csirkeszárnyak és combok, nagy tál vegyes zöldsalátával a kora délutáni ebédhez, harmadnap sűrű zöldséges, húsos raguleves.
Előtte, utána pedig ez a sok-sok hideg finomság.
Felkészülés a nyárra.



Őszibarackleves
mazsolával, tejszínhabbal
A befőtt levét kiegészítettem vízzel, felforraltam, egy tejszínízű pudingporral a leírás szerint besűrítettem, kevertem hozzá egy marék mazsolát, a gyümölcsöt apró kockákra vágva tettem vissza, és hidegen, tejszínhab pamacsokkal tálaltam.



 Iráni joghurt 
 2 nagy pohár joghurt / kefír
 2 nagy pohár víz
 só ízlés szerint
rengeteg jégkocka
Mindent összekeverni egy nagy kancsóban és jól behűteni.
A világon a legjobb hűsítő ital.





Citromos álomsütemény a GoodFoodból

1 nagy csomag babapiskóta
2 dl tej + 1/2 dl narancslikőr /triple sec/
1 nagy doboz 20 %-os tejföl
10-15 dkg cukor /ízlés szerint/
2 db citrom kifacsart leve és lereszelt héja
3 dl tejszín habbá verve

A tejfölt kikevertem a cukorral, citromhéjjal és a levével, majd óvatosan hozzákevertem a tejszínhabot is.
A likőrös tejbe mártogattam a babapiskótákat, majd leraktam egymás mellé szorosan egy réteget, egy nagy peremes tálba. Erre jött a krém fele, majd megint a mártogatott babapiskóta darabok, kissé belenyomkodva a krémbe, végül a tetejére a krém másik fele. Elsimítottam és citromkarikákkal díszítettem és ment a hűtőbe 1 éjre.
Másnapra tökéletes, hűsítő desszerté vált.








Vaníliapuding málnával

A szokott módon megfőztem a pudingokat és fagyasztott málnát nyomkodtam bele, sőt a tetejét is azzal díszítettem. A meleg pudingot lehűtötte a málna, a fagyott málnaszemek másodpercek alatt felolvadtak a meleg pudingban.
Ezt is jól behűtve tálaltam.







 Gyümölcsrizs

Tejberizst főztem vaníliarúddal, citromhéjjal. Amikor kihűlt lazításképpen 3 dl tejszínt habbá verve, majd fagyasztott ribizlit, málnát, szedret és meggybefőtt szemeket kevertem még hozzá.
Egy-két óra múlva, jéghidegen ez is tökéletes kánikulai desszert, vagy egy dúsabb leves mellé második fogás.



13 megjegyzés:

  1. Azta. Mindegyik imádnivaló!!! Jó hétvégétek lehetett! :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, nagyon jó hétvégénk volt, itt volt az egész család, szerencsére a bográcsozást, hússütést elintézték, nekem csak a fűszerezések, meg a desszertek és saláták elkészítése, ja és egy fincsi raguleves is, volt a feladatom, így annyira nem is fáradtam el, meg tudtam heverészni is a kertben, hallod nagyon meleg volt:-)))))

    VálaszTörlés
  3. Anikó ezek fantasztikus finom ételek és hűsítő édességek. Amikor olvastam és nem látttam még a bejegyzésed, hogy milyen feladat maradt csak Neked, akkor azt gondoltam, hogy nem is tudtál igazán pihenni abban a nagy melegben. De aztán olvastam, hogy volt segítséged. De így is éppen elég volt azokat is elkészíteni ami Rád maradt. Nagyon finom lehetett minden.

    VálaszTörlés
  4. Végignéztem és híztam 2 kilót. :DDDD
    Csodás minden, kényeztetted a családot. :)))

    VálaszTörlés
  5. Lívia tudod naponta volt egy édesség meg egy-két saláta, na ez nem volt vészes, korán reggel megcsináltam amíg mindenki aludt még.
    Ha jól megnézed, ezek nem faxnis dolgok, tokkal-vonóval egy óra naponta, ezt ki lehet bírni:-)))

    Petra most hogy mondod, rohanok és ráugrom a mérlegre:-)))) Időnként felfüggesztem a fogyókúrát, amúgy is tessék-lássék csinálom, pedig meg kéne szabadulnom pár kilótól, de enni is szeretek.
    Muszáj kényeztetni őket, mert ők is mindig kényeztetnek engem, most hétvégén jön az anyák napja, biztos kapok a virág mellett egy csomó jó könyvet, mert mindig azt kérek, sőt megadom a címeket is, persze van meglepi is mindig, hiába mondom, hogy ne költsenek sokat, nem hallgatnak rám, hát ezek után nekem is ki kell tennem:-)))))

    VálaszTörlés
  6. Ó, micsoda nyári, hűsítő finomságok! Sorban érkezhetnének az asztalomra...A joghurt ital nagyon kellemes lehet, ki fogom próbálni. :o)

    VálaszTörlés
  7. Krisztina muszáj voltam ilyeneket készíteni, mert iszonyú hőség volt, a joghurtital a legjobb hűsítők egyike, próbáld ki feltétlen, nagyon üdítő:-))))

    VálaszTörlés
  8. Ne is mondd Anikó. És én a négy fal között, itt a tetőtérben...
    Irigylem a kereteket! :)

    VálaszTörlés
  9. Duende tudom, mert a pesti lakás is egy téboly kánikulában, mi lesz itt július-augusztusban, ha már most ilyen napok vannak????
    Állítólag az évszázad legforróbb nyara vár ránk, ezt jósolják, remélem nem lesz igazuk:-))))

    VálaszTörlés
  10. Ez komoly?! Hű, bérelek egy villát a Balcsi barton! :) Persze előtte nyerek a lottón... :))

    VálaszTörlés
  11. Remélem nem így lesz, a tévében mondta valamelyik meteorológus, mert én például ellenzem a légkondit, szerintem nem egészséges, de a nagy álló ventillátorok egész nyáron mennek nálunk, éjjel még a hálóban is amikor 30 fok fölötti a hőmérséklet, meg csak éjjel vannak nyitva az ablakok, regg. 9-ig mondjuk, utána mindent bezárok, redőnyt le, csak egy kis rés alul, hogy épp kilássak és estig nem engedem be a forróságot, így is baromira átforrósodnak a falak, a pesti lakásban is ezt csináltam, meg itt is, ja meg háromszor zuhanyzom egy nap:-)))))No meg a jéghideg ételek és italok, így is nehezen bírom:-))))

    VálaszTörlés
  12. Minden volt, mi szem-szájnak ingere! Nyáron ki kéne költözni a kertbe, be egy vizes hordóba :D

    VálaszTörlés