a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2010. december 30., csütörtök

Rákóczi túrós




Megsütöttem életem első Rákóczi túrósát.
Ennek azért van számomra ekkora jelentősége, mert amikor az első gyermekemmel voltam áldott állapotban, gyakorlatilag reggelire, ebédre, vacsorára ezt a süteményt ettem, finomat és nagyon rosszat, attól függően, hol vettem. 
Egyenesen meg voltam veszve érte, annyira kívántam, ma sem tudom, hogy miért pont ezt, ja és a paprikáskrumpli volt a másik. 
Hát jó sokat vártam a saját készítéssel mit mondjak, emlegetett gyermekem már felnőtt korban van.
Az én sütikém, mondhatnám büszkeségem, mint a képeken is látszik nem úgy néz ki, mint egy cukrászdai remekmű, de hát én sem cukrász vagyok, hanem háziasszony.
Lehet, hogy nem a nagykönyv szerinti szépség, de az íze mennyei.
Megkockáztatom, hogy finomabb némely cukrászdainál. 
Tisztelet a kivételnek.
A receptet, több recept összevetéséből hoztam össze, de a kiinduló alap az Andi Konyhája blogé volt.
Az övéhez néztem, passzítottam a többi még fellelhető receptleírás mennyiségeit, jó tanácsait.
Nem egy nehéz készítésű sütemény, de nagyon időigényes. Ráment az egész délutánom, de megérte.
Szerencsére egyedül voltam itthon, persze az állatokkal, de ők nyugodtan aluszkáltak, a szokásos délutáni sziesztájukat töltötték, így nyugodtan méricskélhettem, keverhettem-kavarhattam.
Lássuk a receptet:


Tészta:
30 dkg liszt
20 dkg hideg vaj, kockázva
10 dkg cukor
1 sütőpor
vaniliáscukor
csipet só
2 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
kevés tejföl /egy-két ek./

Hozzávalókat összedolgozni, morzsolni, végül összegyúrni és fél órát a hűtőben pihentetni.
Ezután tepsi méretűre nyújtani, megszúrkálni és melegített sütőben elősütni úgy 10-12 percig.
Mikor kivettem, még melegen megkentem baracklekvárral vékonyan, majd erre jön a töltelék és félre tettem.

Töltelék:
1 kg túró
3 ek. búzadara
6 tojás sárgája
15 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
vaníliáscukor
csipet só
mazsola, ízlés szerinti mennyiség / én sokat tettem, de aki nem szereti kihagyja
3 ek.tejföl

Az igazság az, hogy itt a tölteléknél én dupla mennyiséget adtam most meg, én így csináltam, az eredeti recept minden hozzávalónak a fele csak /tehát fél kg túró, 2 ek.gríz, 3 toj.sárgája,10 dkg cukor, 2 ek.tejföl, a többi ízlés szerint/.
Szeretem, ha a töltelék olyan vastag mint a habréteg.
Tehát minden hozzávalót jól összekevertem egy nagy tálban, majd a lekváros tésztára simítottam és megint ment a sütőbe, kb. 20 percre, akkor jó, ha a tepsit óvatosan megrázogatva már nem remegős a krém.
Akkor megint kivenni.

Tojáshab:
8 tojásfehérje
pici loccsintásnyi ecet
10 dkg cukor

A fehérjéket robottal teljesen keményre verjük, közben odalöttyintjük az ecetet is, amikor már kemény fényes akkor adjuk hozzá a cukrot és még verjük, amíg tényleg megáll az edényben. Ezután óvatosan a túrókrém tetejére kentem, próbáltam valami mintázatot rá a villával, de nem sikerült és visszatettem a sütőbe, de az ajtaját egy fakanálnyéllel kitámasztottam, hogy inkább szikkadjon, száradjon már csak.
Akkor jó, ha a habnak halvány színe lesz. Akkor teljesen kinyitottam a sütőt, elzártam a lángot és hagytam odabent kihűlni.
Nem sokáig bírtam, még félig melegen muszáj volt vágni egy kockát, hogy milyen lett.
Nagyon, nagyon finom ízű, érződik a sok citromhéj, mazsola, édes /nekem túrós süteménynél ezek alapkövetelmények/, a tészta csak egy vékony csík, omlós, szinte alig érződik, szétolvad a szájban.
Alig várom, hogy megérkezzen a családom összes tagja és lemeózzák a produktumot.
Közben összedolgoztam egy nagy adag, sajtos rúdra való tésztát is. Az most pihen a hűtőben holnapig, már csak sütni kell.
És még nincs vége a sütésnek, tervezek még egy habos-krémes tortát és egy sajtos-sonkás kiflit is de ezeket már csak holnap készítem.
A szilveszteri vacsora tatár beefsteak lesz piritóson és virsli /hosszú bécsi/, kétféle édes és kétféle sós süti, valamint egy kondér meleg almakompót. Családi körben töltjük a szilvesztert.
Új év első napján lencsefőzelék lesz füstölt hússal, friss kenyérrel, de mielőtt megfőzöm a lencsét mindenkinek bele kell markolnia a lencsébe és az ujjai körül hagyni szóródni, csurogni, ettől lesz a következő évben sok-sok pénzünk, remélhetőleg.
Ezt az egy babonát tartom következetesen minden új év első napján, ebből a rituáléból nem engedek.





2 megjegyzés:

  1. Megint milyen jókat főztél-sütöttél! A grillcsirkétől sorban ezzel bezárólag jöhetne minden! :)

    VálaszTörlés
  2. Duende, karácsony óta itt van az egész családom, olyanok mint a sáskák, minden nap valamit kell készítenem, sütnöm,főznöm - persze szívesen teszem, nem panaszkodom, 100 éve nem volt ilyen, hogy együtt töltjük az ünnepeket és a szilvesztert is, óriási a rumli, rengetegen vagyunk + az állatok, majd januárban, amikor nagy csend lesz, kipihenem magam és diétázni fogunk a férjemmel, mert nem merek mérlegre állni,gyakorlatilag egyfolytában eszünk valamit, őrület:-) - ma sütöm a tőled kiírt sajtos rudat, már tegnap óta a hűtőben pihen a tésztája, majd azt is bemutatom itt.
    Boldog új évet kívánok Neked és Családodnak, jó egészséget, jó mulatást a mai estére és persze sok-sok finom receptet a blogodra 2011-ben is:-))))

    VálaszTörlés