a legméltóságteljesebb cica

a legméltóságteljesebb cica
Tituka most 11 éves

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 7 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 8 éves

Keresés ebben a blogban

2012. január 5., csütörtök

Fokhagymaleves és krumplikása


Szürke hétköznapokra, ronda januári napokra való finom egyszerű ételek, amikor még tele vagyunk a karácsonyi és szilveszteri lakomák emlékével  és csak úgy enni kívánunk valamit, valami egyszerűt és melengetőt.
Valami "semmi különöset".
Semmi faxnisat, csak úgy magunknak.
Na ilyenkor készítem a fokhagymalevest és a krumplikását.

Persze minden évszakban szoktam ám, nemcsak télen, mert nagyon szeretjük.
Fokhagymaleves parasztosan
1/2 fej fokhagyma apróra vágva, ha több főre lesz készítve akkor 1 egész fej
1 db hegyes erős paprika karikázva
1-2 ek. olaj
1 tk. pirospaprika

1 ek. édes anna paprikakrém
levesbetét: vagy gyufatészta, vagy apró nokedli, vagy mint most széles metéltszerű, kissé egyenetlen, mert saját kezűleg gyúrtam és vágtam 1 tojásból, annyi liszttel, amennyit felvett
tejföl

Kevés olajon megfuttatom a fokhagymát, épp csak és rögtön leveszem a tűzről, rászórom a pirospaprikát, elkeverem és felöntöm 1-1,5 liternyi vízzel, sózom és felforralom.
A tésztának összegyúrom a lisztet a sóval, tojással, pici vízzel és annyit pihentetem, míg a levest odateszem. Bőven lisztezett deszkán rögtön nyújtom, amilyen vékonyra csak tudom, itt azért annyira nem számít, hogy nagyon vékony legyen, majd két centis csíkokra metélem, majd a csíkokat keresztben felaprítom, olyan kis metélt formára. Amikor a leves felforrt az összes tésztát beleszórom, amúgy lisztesen és amikor feljön a tetejére kész is van. Úgy szeretem a tésztát, ha rágni kell, nincs szétfőve.
Sok tejfölre tálalom.


Krumplikása

3 db nagyobb krumpli kockázva
1-2 ek. liszt
1 ek. zsír
15 dkg tepertő, apróra megvágva
tejföl
1-2 fej vöröshagyma, karikázva, lisztbe forgatva, ropogós pirosra sütve /ez elhagyható ugyan, de jobb, ha nem/

A krumplit annyi sós vízben amennyi épp csak ellepi puhára főzöm.
Míg fő addig a tepertőt, amit előzőleg kis darabokra aprítottam, egy kanálnyi zsíron, serpenyőben átsütöm, jó forróra és tányérra kiszedem.

Megjegyzem a tepertő nálam bizalmi kérdés, akinek nincs sajátja - márpedig legtöbbünknek nincs, nagyon nézze meg, hol veszi, vásárlás előtt kérjen kóstolót, minden valamire való hentes megengedi, mert tudja, hogy az övé jó.
Aki nem engedi, ott eszünkbe ne jusson venni.
Belefutottam már iszonyú rossz, avas tepertőbe, na az elveszi az élettől is a kedvet.
Szóval csak olyat szabad venni, ami aranybarna színű, friss, ropogós, szétolvad a szájban, vagy ha húsos akkor ropogós és ízre mintha akkor sütötték volna. Épp csak nem meleg.
Ezt kezdő háziasszonyoknak írtam, mert az öreg rókák már egyszer kétszer sütöttek otthon zsírszalonnából és pontosan tudják milyen színről, ízről, állagról beszélek.

Tehát, ha a krumpli puha, a főzővizében összetöröm és visszateszem a tűzre, beleszórok apránként 1-2 kanálnyi lisztet, folytonos keverés mellett és addig főzöm, amíg jócskán puffog-dohog.
Ekkor beleterítem a jó zsíros serpenyőbe, ellapogatom és az alját pirosra sütöm a tepertőmorzsalékos zsíron, tetejére tálaláskor visszaszórom a forró tepertőt.
Tányérokra adagolva bőven tejfölözöm és ha sütöttem ropogós hagymakarikákat is, azzal  megszórva tálalom. De hagyma nélkül is - most úgy volt - tökéletes.
Finom, nagyon laktató étel. Nem is lehet belőle sokat enni, a tejföl kicsit segít, kicsit könnyít ezen.

Dédiék sokat készítették, hideg téli napokon, előtte tejlevest adott, vagy gömböleg levest / ők a gombócokat hívták gömbölegnek /, ami híg rántottleves-szerűség volt, nem köményes, hanem sok petrezselyemmel és öklömnyi krumpligombócokat főzött bele, aminek a belsejében egy kanálnyi szilvalekvár volt, de hogy a gombócot hogyan készítette, miből állt a tésztája, azt már nem tudom. Talán a szokott krumplis tészta volt, amiből a nudli és társai is készültek mindig.
És finom leves volt.
Sajnos ez a leves elveszett, annak idején nem írtam le a receptet, most már nincs kitől kérdezni.

Máshol ezt a krumplikását hívják dödöllének, gancának, gánicának és még ki tudja hány elnevezése van, a Felvidéken csak krumplikásának hívták és a fent leírt módon készítették el, soha nem szaggatták galuskákra és zsírban forgatva tepsin megsütve, ahogy más vidékeken, hanem így egyben egy lappá, az alját nagyon pirosra-ropogósra, a teteje meg puha, belesüppedve a tepertő és a sült hagymakarika.
Fiatalabb koromban szörnyen nehéz ételnek, túl töménynek tartottam, nem is szívesen ettem, most viszont jólesik, és nagyon ízlik. Ahogy öregszem úgy egyre jobban.
Lehet összefüggés van az életkor és a nehéz ételek között.


6 megjegyzés:

  1. Mi is szoktunk fokhagyma levest készíteni, igaz picit másképp, csirkehússal, de így is finom lehet:)

    VálaszTörlés
  2. Nálunk hússal elképzelhetetlen, vagy így pirospaprikásan, tésztával, vagy tejszínnel és vajjal fehéren, de akkor pirított zsemlekockákkal:-))))
    De tudod, ahány ház...:-))))

    VálaszTörlés
  3. Nahát, nagyon finom lehetett! Nem ismertem a fokhagymaleves így eddig, de tetszik, és a krumplikása is!

    VálaszTörlés
  4. Petra, finom egyszerű ételek, semmi különösebb, de jó:-))))

    VálaszTörlés
  5. Bizony ez a dödölle, csak mi kiszaggatjuk forró zsírba és tejföllel, meg édesre pirított jó sok vöröshagymával esszük, nagyon finom.

    VálaszTörlés
  6. N.D. igen sejtettem, hogy jól tudom én is, de a mi családunkban mindig így ették ellapítva az egészet, sült tepertővel és sült hagymakarikákkal, a tejfölt már én raktam hozzá könnyítésül, mert eleinte nehéz volt a gyomromnak, most már nem és nagyon megszerettem, ahogy öregszem egyre többször készítem, így télen:-))))

    VálaszTörlés