a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2018. július 20., péntek

Tésztagyúrás...tésztaevés a mai program



 Imádom a házilag gyúrt főtt tésztát, nem is értem miért nem készítem többször ugyanis már "benne van a kezemben" és nem tart olyan sokáig, mint amikor először próbálkozgattam vele.
Nekem magamnak, hogy legalább kétszer tudjak enni belőle kell:
20 dkg liszt, 2 tojás, pici só, pici víz, összegyúrom teljesen simára majd pihentetem 30 percig, kettőbe veszem, mert sokkal könnyebb dolgozni egy kisebb darabbal, és egyenként vékonyra nyújtom, én nem tudom annyira vékonyra /nincs hozzá türelmem/, hogy szinte áttetsző legyen, de nem is fontos nekem, majd bő lisztezés mellett kétujjnyi csíkokra szabdalom, egymásra teszem ezeket a csíkokat és metéltre vágom, a sok liszt azért kell ne ragadjon össze.
Tálcán szétterítve tartom a kifőzésig, majd bő, sós, forrásban lévő vízben kifőzöm.
Ez a házi tészta esetében csak pár perc, amint feljön a víz színére már jó, leszűrhető.
Soha nem öblítem le, hanem azonnal olvasztott forró zsírra szedem, tapasztalatom szerint így a legfinomabb, arról nem beszélve, hogy összes felmenőim így csinálták, miért is térnék el ettől a jól bevált módszertől ? Az így készült tészta nem plötty, nem málik szét a szájban, hanem rúgós, és rágni kell. Nagyon szeretem.
Bármivel keverhetjük, sósan, túróval, pirított káposztával, krumplisként, vagy édesen, dióval-mákkal-lekvárokkal, egyként nagyon finom.


A házilag készült tészta főzővizét mindig felhasználom, vétek lenne kiönteni, amikor csodafinom
levesek készülhetnek belőle, ez lehet mezei zöldségleves picit dinsztelve a zöldségek és a lével felöntve, lehet krumplileves petrezselymesen vagy kaprosan tejfölösen ahogy tetszik,  vagy így jó fokhagymásan és kb. két maroknyi főtt tésztát levesbetétként használva benne, no persze tejfölösen.
A fokhagymalevesnek 3 féle variációját is szoktam főzni, igaz ezt a "magyaros-parasztos" variációt a legtöbbször, pedig a többi is nagyon finom.
Szívből ajánlom elkészítésre akármelyiket, egyik jobb, mint a másik.


A kifőtt tésztára most túró, tejföl és szalonnapörc került.
Az egyik legjobb nyári menü.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése