a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2011. február 4., péntek

Falat nagy játszmája


Falatka imád játszani Szaftival, imádja kezdegetni, szerencsére Szaftinak is nagy igénye van a játékra, az első perctől kezdve egymásra találtak, barátság alakult köztük. Szaftos mindig hajlandó résztvenni a kergetőzésekben, birkózásokban, szemmel láthatóan tanítja játszani Falatot, ugyanis kutyuskánk pont úgy dobálja labdáit, vagy amit ő játéknak vél, ahogy Szaftitól látta.





Próbálja bekapni Szafti valamelyik lábavégét, no nem harapás céljából, csak úgy incselkedésből.

Szafti meg gyengéden pofozgatja Falatka fejét.

-Na gyere csak barátocskám!

Többszöri nekifutások vannak, de Szafti jól védi a pozícióját.

Szafti még nem tudja, hogy Falat a héten megtanult felugrani a kanapéra, fotelekbe, itt a képeken még nem tudott, ezek a múlt hétvégén készültek. Most hétvégén lesz majd meglepetés, amikor Szafti úgy gondolja megszabadult Falattól azzal, hogy felugrott a kanapéra, csodálkozva veszi majd észre, Falat ott liheg a nyomában.

Hát nem szép egy kutya-macska barátság?

-Őrület, hogy nem férek hozzá!

Elégedetten pihen, jól kiugrálta magát, egy kiadós alvás után jöhet a következő meccs.
Szerencsére van egy hosszú folyosónk, nos az maga a paradicsom, amikor végigszáguldanak, csak a puha kis tappancsok dobogását lehet hallani, oda-vissza.

Titu, a legszebb cica a világon, értetlenkedve nézi ezt a két neveletlen süldőt, mit művelnek ezek itt.
Mindegy is, csak őt hagyják békén. Néha belekeveredik ugyan egy-egy üldözéses akcióba, de gyorsan és méltóságteljesen elvonul szunyókálni inkább.

3 megjegyzés:

  1. Meg kell zabálni őket. Falatkának meg olyan okos pofija van. De ahogy látom ő szeret fotózkodni. Legalábbis az utolsó 2 kép nekem erről szól. Az én kutyám ilyenkor elbújik, vagy eltakarja az arcát. Ő utálja a fotózást.

    VálaszTörlés
  2. Marika,nehogy azt hidd, hogy könnyű lekapni, sokszor órákat várok míg sikerül, vagy történik valami nagyon helyes, akkor meg nem találom a gépet hova tettem. Amikor így szembenéz akkor beszélek hozzá minden hülyeséget, hogy figyeljen. Szóval nem könnyű.
    De ha sokszor fényképezed megszokja és rá sem hederít már.


    Duende, ne tudd meg mi van itt minden hétvégén, amikor lejönnek a gyerekek az egész pereputtyukkal és összeeresztjük a cicákat Falattal, őrületes vihánc veszi kezdetét, olyan rumli van, hogy hétfőn egész nap takarítok. Keddtől meg rápihenünk a következő hétvégére és élvezem a rendet-csendet,péntek estig.
    De így van ez jól:-))))))

    VálaszTörlés