a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2013. január 17., csütörtök

Cindy a tündéri kutyalány...




Falatnak kutyatársa lett, nekünk meg hatalmas és csodaszép házőrző kutyusunk.
Jó pár hétig tartott az összeszoktatás, a karácsonyi ünnepek hetét és az új év hetét  tartottuk alkalmasnak, mert akkor amúgyis itt volt a család, így mindenki bedobta magát.
Az első napok hisztérikusak voltak, Falat féltékeny volt jogosan, támadólag lépett fel a tőle kétszer akkora kutyával szemben, ugyanakkor nem mindennapi bátorságot is mutatott, hogy egyáltalán támadni mert, persze félelmében tette. Féltette az elsődleges és kiváltságos pozicióját.
Később rájött, hogy azt semmi nem veszélyezteti, sőt Cindy teljesen aláveti magát Falatnak, elfogadja az erőszakosságát, elsőbbségét, mindössze játszani akar vele. Jóindulatúan figyelte a lábai körül örjöngő, habzószájú tüsszencs kiskutyust.
Eleinte Falatot féltettük Cindytől, aztán fordult a kocka és Cindyt kezdtük félteni Falat agressziójától.
Az egész család kint volt és őrködött, ugrásra és szétválasztásra készen, ahányszor Falatot a szobakutyust ki kellett engedni a dolgát végezni. Kétségbe voltunk esve, mi lesz, ha a gyerekeknek vissza kell menni Budapestre, mi ketten a férjemmel hogy fogunk közéjük vetődni, ha begurulnak.
Végül egyik napról a másikra Cindy a nagy kutyák viszonylag jámbor nyugalmával meggyőzte Falatot, hogy ő inkább játékosan fogja fel ezt az egészet, nem akar ő itt semmi konfliktust, nyugodtan szeretne élni, ismerkedett az új környezettel, a nagy kerttel, az új gazdikkal, így végül Falat is megérezte, hogy itt senki nem akarja az ő helyét veszélyeztetni, se elfoglalni, se őt bántani, megnyugodott és átment a rivalizálás játékosságba.
Azt kell mondjam, végül meglepően rövid idő alatt és intelligensen összeszoktak.
Most már inkább azt látjuk, hogy  törpike Falat diktál és vezényel, a hatalmas Cindy pedig aláveti magát és boldogan lohol utána, hemperegnek a hóban a végkimerülésig, kergetőznek, együtt őrjáratoznak a kerítések mentén.
Falat amikor kifárad, jön a teraszajtóhoz és ott üldögélve várja a beeresztést, mellette a kövön elnyúlva fekszik és liheg Cindy, akinek Falat egyben az edzőpartnere is, mert egész biztosan az utóbbi időben nem futott és mozgott ennyit.
Egyelőre a teraszon csináltuk meg a fekhelyét, hogy lásson minket, hallja a mindennapi zörejeket, majd lassan hozzászoktatjuk kutyaólhoz is, amit nem ismer még.
Imádom amikor odaáll a teraszajtóhoz és a nagy busa medvefejét az üveghez nyomva les be.






Cindy öt év körüli, szépséges vörösesbarna és fekete színekkel megáldott, hosszúszőrű német juhász lánykutya, menhelyről való, előtte nagyon rossz gazdája vagy gazdái lehettek, mert a viselkedéséből látni, hogy többször nagyon megverhették, megalázhatták, megtörték, sőt mint röntgenvizsgálatnál kiderült a csípőjében golyó van, tehát rá is lőttek, lehet nem is egyszer.
Pedig ő egy jámbor, végtelenül szelíd, szeretetre éhes, bujós, kedves kutyakislány.
Remélem lassan elfelejti a félelmeit és megtapasztalja, hogy itt ő csak szeretetet, gondoskodást, bőséges, jó ételeket, társaságot, sok játszást, szabad és boldog kutyaéletet élhet, teljesen magára talál és kibontakozik a maga teljességében az igazi egyénisége.
Mindent elkövetünk ezért.





Itt látható a most következő képsorozaton, milyen nagy egyetértésben jönnek-mennek szaladgálnak együtt








Cindy lábnyoma a hóban...



Tehát három benti cicáról, Titu, Szafti és Csini, egy benti kutyáról Falatka, egy kinti kutyáról Cindy és két kinti cicáról Ciliről és Rozsdáról gondoskodunk, próbáljuk biztosítani nekik az állathoz méltó életet.
Bár Csini félig utazó cica, ő sokat van fent a pesti lakásban is, de sok hétvégét itt tölt Szafti nagy örömére, mert ők ketten nagy játszótársak.
A többiek állandó itteni lakosok.
Már csak Cili kislánycica és Rozsda fiúcica bemutatása van hátra, rövidesen az is meglesz.
És asszem ezzel a szaporulattal itt megállunk, remélem ők amíg csak élnek, nagyon jól fogják érezni magukat itt velünk, mert mi imádjuk őket és nagyon jól érezzük magunkat velük.
Nem is tudom elmondani mennyi szeretetet kapunk tőlük.



9 megjegyzés:

  1. Csodálatosan szép Cindy.Nagyon jó lehet ennyi kedves állattal együttélni. Imádom a kutyát és cicát. Bérházban sajnos nem lehet főleg hogy nem tudnánk sétáltatni. Kisebbik lányom még itthon lakott volt egy kedves Palotapincsi kutyája, amit imádtam . Ha kertes házban laknék biztos hogy nekem is lenne kutyám.Cicát lehetne bérházban de a férjuram nem kedveli. Kívánok nagyon sok örömet ezekhez az állatkákhoz.Biztos hogy jó helyre kerültek mert nagyon szeretitek. Ha egyszer lenne kutyám én is menhelyről szeretnék kihozni. Addig marad a lépcsőházi kutyusok simogatása mert azt azért soha nem hagyom ki ha találkozom a sétáltatókkal!:-)

    VálaszTörlés
  2. Hát ennyi kis és nagy házban és házon kívül futkosó kis szőrmókokkal van tennivalótok. Elhiszem, hogy hálásak és szeretnek Titeket, mert nagyon jók lehettek velük. De a menhelyről hozott kutyusotokkal szemben én azért félnék. Nem tudom, hány éves, milyen körülmények között volt, és bármennyire is kedvesek, jók vagytok hozzá csak nem kis korától szokott hozzátok. A csípőjében levő golyó nem akadályozza a kutyust a mozgásában, nem fáj neki? Nem kéne kivetetni? - mert vándorlásnak is indulhat benne.
    Sok örömet leljetek bennük, és a kutyusoknak, cicáknak boldog ficánkolást.

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de aranyosak, Cindy igazi lány, és gyönyörű! Nekünk 6 macskánk van + a szomszédnak is legalább ennyi. Kutyust is nagyon szeretnék. Annyira jó, mikor látom, hogy valaki így rajong az állatokért.

    VálaszTörlés
  4. Éva igen, kedvesek, tündériek, szelídek, szeretem őket, amíg Pesten laktam nálunk sem volt állat, ill. az utolsó 2-3 évben lett Titu, akit észre sem lehetett venni a lakásban, ő volt az első állatunk, aztán amikor leköltöztünk ide Tatára, sorban jött a többi, szinte az állatok találtak meg minket, de így van ez jól, sok örömet adnak, igaz van velük munka is meg néha gond is, orvos, ez meg az, de ez nem számít, jó, hogy vannnak, üres lenne az életünk nélkülük:-))))))

    Lívia én nem félek tőle, végtelenül szelíd, aranyos egy kutya, kb 5 év körüli az állatorvos szerint, tervezzük a csípőműtétjét, bár a mozgásában nem akadályozza, de én is úgy vagyok vele, hogy ki kell venni, majd ha jobb idők, jobb időjárás lesz :-)))))

    Lujza imádom a cicákat, meg a kutyusokat, ha van lehetőséged rá és lesz egyszer, kis kutyával kezdj, avval egy kezdő is jobban bír, és ami nagyon FONTOS:3-4 hónapos korától 1 éves koráig szigorúan fogd és következetes légy vele nagyon, utána már semmi bajod nem lesz vele, ebben az időszakban érdemes kutyaiskolába is vinni, ahol hozzászokik más kutyákhoz és a neveléshez is, érdemes áldozni rá, mert utána kényelmes lesz az életed vele:-)))))))

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű ez a kutyus is. Tényleg, igencsak megszaporodtatok. De az a klassz, hogy kutya-macska megérti egymást. Falatkát megértem, hogy féltékeny, mert minden jóval el lett látva,és tényleg félti a helyét.
    Mi így vagyunk Csöpikével. Pár hónapja átjár hozzánk a szomszéd kisfiú, másfél éves. Amíg itt van Csöpi egyfolytában nyüszög, sír, egyszerűen nem bírja elviselni a kis srácot. Nagyon féltékeny, de a kuckójába beengedi. Most egy pár napja elkezdte nyalogatni Noel arcát, fülét, nagyon úgy néz ki, hogy kezdenek barátkozni. A gyerek elkezdte simogatni és mondogatja, hogy "Csöpi szeret". A kutyánk eddig nem ment az emeletre, ez a pici fiú ezt is megtanította neki. Most állandó verseny van, hogy ki ér fel előbb. Remélem ebből is egyszer barátság lesz.

    VálaszTörlés
  6. Én már Falatkáért is odavoltam! De ez a kutyalány... egyszerűen gyönyörű!!! Megérdemli, hogy ilyen jó gazdái legyenek. Biztosan sokat szenvedett már.
    Jó egészséget kívánok Nektek és az állatseregletnek is!

    VálaszTörlés
  7. Marika, nálatok is majd nagy lesz a barátság meglátod, szépen összeszoknak.
    Nálunk már semmi probléma közöttük, most iszonyú nagy a hó, 2 napja csak szakad és szakad, lassan nem tudunk kimenni az udvarból, na amit ezek ketten rendeznek, Falat a Cindy barátságos böködésére van, hogy hármat is bucskázik a fején át a porhóban, nagyon élvezik:-)))))

    Zsuzsi nagyon köszönjük a jókívánságokat, igyekszünk békés nyugodt életet biztosítani nekik és magunknak is, remélem ez sokáig így lesz:-)))))

    VálaszTörlés
  8. De szép kutyusotok lett! Annyira édes! Majd csak megbarátkoznak egymással, igaz? :)

    VálaszTörlés
  9. Gabi már minden rendben köztük, Falatka uralkodik a hatalmas Cindyn, irtó aranyosak. Mindenképpen szerettünk volna Falinak egy kutyatársat is, ne csak macskák között éljen egyedüli kutyaként:-)))

    VálaszTörlés