a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2013. január 2., szerda

Csini






Bemutatom nektek az új kiscicánkat, ő Csini, a kislánycica.
Fele akkora mint a kandúrok, igazi kislány, pici és törékeny és igazi nő, ugyanis két perc alatt lerendezte a fiúkat, mind menekült előle, fújtak rá.
Falatka is gyanakodva szaglászta, de ő volt az első aki befogadta, Titu és Szafti csak ezután, nagy kelletlenkedések közepette.
Új cicukánk viselkedéséből kiderült, hogy sokat lehetett ölben, kézben, hízelkedő, szereti ha simogatják, persze melyik macska nem? Csak a teljesen elvadult, embert közelről nem ismerő cicák nem szeretik a nagy emberközelséget.
Ma már - Csini három hete a miénk - jóban vannak mind, már játszanak is együtt, jól sikerült az egymáshoz  szoktatás, belakta a házat, már kedvenc alvóhelye is van.

Csinike is befogadott cicuka, a pesti lépcsőházunkban találtuk, természetesen minden nyomozásunk ellenére sem derült ki honnan, hogyan került oda, kié volt, kidobta-e valaki, vagy megszökött, mert kis nyakörv volt rajta ezzel a pici, piros csengőcskével, de a nyakörv már kezdett túl szoros lenni, azonnal nagyobbra is cseréltük, a kiscsengőt, mintegy ékszert meghagytuk, mert egy kislánycica legyen mindig csinos.
Egyébként soha nem tennék csengőt az állatom nyakára, biztos Csinit is idegesíthette eleinte, bár halk, diszkrét hangú csengőcske és szemmel láthatóan őt nem zavarja, hozzá van szokva, így meghagytuk, hogy minél komfortosabban érezze magát nálunk.
Szegénykém kiéhezett és sovány volt, azt hittük kicsi cica a méretei miatt, de az állatorvosnál kiderült, hogy kifejlett nőstény, rögtön oltva és minden egyéb más szempontból is rendbe lett téve, már csak az ivartalanítás van hátra, hamarosan az is meglesz.
Csini ezennel a család teljes jogú szeretett tagja lett.








7 megjegyzés:

  1. Jaj de édes kis szőrmók! Olyan szép kis pofija van! Nagy szívetek van, hogy befogadtátok őt is, kívánom, hogy sok örömetek legyen az új kis családtagban! :)
    Boldog Új évet Nektek drága Anikó!

    VálaszTörlés
  2. Barbikám nagyon tündéri kiscica, ahhoz képest, hogy csak pár éve lettek az állataink, azelőtt sosem volt egy sem, igencsak belehúztunk, de épp a Neának /az otthon ízei/ írtam, szomorúságában szerettem volna vigasztalni, hogy sokkal minőségibb lett az életünk velük, annyi szeretetet és törődést adnak nekünk, hogy soha többet nem szeretnék állatok nélkül élni, egyszerűen szükségem van rájuk:-))))))
    Köszönöm nagyon és viszont kívánom a jókívánságodat,külön kiemelve a 23 éves házassági évfordulótokat, szép idő ez már és nagyon szép pár vagytok ennyi év után is, vigyázzatok egymásra nagyon:-))))))
    Épp mostanában tervezem a citromos sütid megsütését,most jártam épp nálad és megnéztem az összefoglalódat, na és láttam Illéskrisz csodás fotóival, bár emlékszem anno a te fotóiddal is gyönyörű volt, és annyira megkívántam az ilyen könnyű, friss, finom süteményt, hogy hétvégén meg is sütöm valószínű, alig várom, egy tepsivel meg tudnék enni:-)))) Szeretettel ölellek:-))))))

    VálaszTörlés
  3. Jaj de aranyos! Nagyon hasonlít az én Cinó cicámra. Látom megtalálta a legkényelmesebb helyet és teljes a bizalom részéről. A neve is nagyon találó és fedi a valóságot, csodaszép cica. Sok örömöt és hosszú éveket kívánok nektek együtt. Jó,hogy lesznek pajtásai, majd írj még róla.

    VálaszTörlés
  4. Az a rózsaszín cicaorr!! BÚÉK!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon édes az új cicád,de a többiek is aranyosak:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon aranyos az új kis jövevényetek, vagyis Csini. Nagyon találó ez a név! Hálásak tudnak lenni az állatok a törődésért. Nagyon boldog békés új évet kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  7. Nea ugye milyen kis aranyos, én is remélem hosszan együtt leszünk és majd mutatom többször és írok róla:-))))

    Anazar Neked is minden jót az új évre és köszi:-)))))

    Kotaliza köszönöm a csapat nevében is:-))))

    Éva köszi, viszont kívánok nektek is minden jót és főleg jó egészséget, együtt érzek veled - veletek, nálunk sem könnyű az élet,az én férjem is küzd évek óta egy súlyos betegséggel, de nagyon remélem és bizakodom, hogy sikerül meggyógyulnia.
    Csini nevét a nagyobbik lányomtól kapta, szerintem is találó, mert tényleg olyan picike, törékeny csinoska cicalány:-)))))

    VálaszTörlés