a legméltóságteljesebb cica

a legméltóságteljesebb cica
Tituka most 11 éves

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 7 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 8 éves

Keresés ebben a blogban

2017. február 2., csütörtök

Citromkrémes piskótatorta

Még a hétvégén készült, mostanában egyszerűen megőrülök a citromos dolgokért.
Szóval muszáj volt elkészíteni, legközelebb tekercsbe fogom tölteni a krémet.
Citromkrémes piskóta

Hozzávalók:
Piskóta:
5 tojás szétválasztva
5 ek. cukor
5 ek. liszt
1 mk. sütőpor
Krém:
2 dl jéghideg habtejszín
20 dkg mascarpone
cukor ízlés szerint
1 nagy citrom összes reszelt héja és kifacsart leve
2-3 ek. narancslekvár /saját készítés/
 A piskótához a tojásfehérjéket kemény habbá vertem apránként hozzáadva a cukrot, majd egyenként a sárgájákat is hozzá, miközben egyfolytában vertem a habot, végül már fakanállal óvatosan az összeszitált sütőporos lisztet is hozzákevertem, több részletben finoman.
A nagy gáztepsibe sütőpapírt fektettem és a masszát erre terítettem szép formás téglalap alakban, ment a sütőbe 180 fokra,  kb. 10 perc elég is volt, persze villával ellenőriztem, hogy átsült e.
Még azon forrón deszkára borítottam, lehúztam a papírt - na itt kellett volna nedves konyharuhával feltekerni és hűlni hagyni, mindegy, majd legközelebb - a hosszabbik oldalával párhuzamosan középen kettévágtam, hagytam teljesen kihűlni.
A krémhez a mascarponét kikevertem cukorral, beleszórtam a jó sok citromhéjat majd az összes levét is szép egyneműre, nagyon citromos lett, már itt jócskán nyalakodtam belőle, mert isteni finom volt.
Végül habbá vertem a hideg tejszínt és óvatosan beleforgattam a krémbe.
Ezek után az alsó lapnak kiszemelt darabot bőven megkentem narancslekvárral, erre jött a krém fele, majd ráhelyeztem, rányomtam a másik lapot és ezt is körbekentem a krém másik felével.
Úgy ahogy volt deszkástól beraktam a jó hideg spájzba és ott töltötte az éjszakát, majd másnap szeleteltem csak belőle ebéd után, sőt magamnak egy kis tejszínhabot is nyomtam mellé.
Frenetikusan egyszerű és egyben nagyon finom torta is.

7 megjegyzés:

  1. Bármikor jöhet, minden ami cirtomos! :) Isteni lehetett, megenném most, de nagyon... Holnap már lemerészkedem a boltba, elolvadtak tán a jegek (két napig ónosba' voltunk, koripálya volta város, ma meg egész nap olyan köd van, fel sem szállt, hogy a szemközti a házakat nem látom), veszek mascarponét, s megcsinálom. Talán tekercsesnek. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is, csak hirtelen hamarjában ugrottam neki, de jól sikerült.
    Kriszti nagyon vigyázz, én sem mertem kimozdulni, mert a terasz is tiszta jég volt, a térkövek is, félelmetes, gyűlölöm ezt az időt, na tegnap nagy óvatosan a fal mellett leóvakodtam déli 1 óra körül, addigra eltűntek a jegek, tudod nekem a postaládám az utcai kapunál van, odáig kell elmennem megnézni jött-e valami, de szerencsére akkor már el tudtam menni odáig tegnap.
    Te is a déli órákban próbáékozz, mert addigra tuti felolvad, ha éjjel netán lefagyna, de akkor is óvatosan !!!!!

    VálaszTörlés
  3. Végre, végre süt a nap! :) Felszállt a köd is, olvad minden, 12 fok van. Hihetetlen durva ez az időjárás... Nem mentem le, mert voltak felhasználnivaló gyümölcseim, amik már a végét járták, úgyhogy isteni kompótot főztem inkább mézzel. Három napja hőemelkedésem van, a folyadékot kívánom nagyon, úgyhogy feltettem főni egy nagy fazék csontlevest, szerencsére minden volt itthon hozzá. Holnap talán már jobban leszek, muszáj már bevásárolnom, mert csontüres a hűtő, a gyümölcsöstál, minden. :) De örülök, hogy visszakaptuk a napot, és felolvadt az a tükörjég. Semmilyen időjárás izével nincs bajom, de az ónos esőt tényleg utálom. Eddig ahányszor kimerészkedtem, elestem. Úgyhogy most kibekkeltem. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is, annyira örültem, kiálltam a napos házfal mellé 10 percre, hogy süssön a nap, annyira jól esett, hogy nem igaz :-)
      Sokat pihenj, mert nem jó a hőemelkedés, hátha megúszod igazi kirobbanás nélkül a betegséget, a kompót jó, a csontleves isteni jó forrón, tegnap én is húslevest főztem egy adag csirkeaprólékból, olyan aranyszínű és dús ízű lett, mintha tyúkból főztem volna, ezt jelenti hogy háztól vettem pár kukoricán nevelt csirkét még karácsony előtt, szóval érdemes utána nézni :-)
      Krisztikém gyógyulj és pihenj sokat, lassan majd csak véget ér a tél, jó lenne, ha szednél napi 1000 mg C vitamint, de legalább 500 mg-ot, én ennyit szedek télen-nyáron, ha esik, ha fúj, ja és még D vitamint is naponta 1 tablettát 2000NE adagosat, azóta nem vagyok beteg, mióta ez rendszeresen így megy :-) Ajánlom neked is :-)

      Törlés
  4. Jaj, a számat ki is ütötte a láz, lett tőle egy szép nagy bubucom. :/ Igyekszem, igyekszem. :) Köszi Anikó, jó hétvégét, jó főzést, finomakat egyetek. :) (Tudom, mindig finomakat főzöl! :) )

    VálaszTörlés
  5. Kriszti nekem is mindig irdatlan hólyagok majd sebek lesznek a láztól, a gyógyszertárban veszek cinkes kenőcsöt, mindig van itthon és ha bármi ilyesmi jön napokig vastagon kenem rá, de csak a sebre, 3 nap után szépen leszárítja, ajánlom figyelmedbe, ha esetleg nem ismernéd :-)
    Jobbulást neked te szegény, pihenj sokat, még akkor is, ha időnként le kell menned valamiért :-)

    VálaszTörlés
  6. Vasárnap rántott pulykamell volt karfiolrizzsel !!! mindjárt teszem föl a blogra, akkora ötlet, egy paleos blogról vettem, valami szuper köret :-)

    VálaszTörlés