a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2020. január 27., hétfő

Fánk sütőben sütve és töltve


 Finom, bár a zsírban sütött szalagost nem tudja felülmúlni, legalábbis nekem nem.
Hozzávalók:  12 darab lesz ennyiből
25 dkg liszt
1 tasak porélesztő
2-3 ek. cukor
2 tojás
8 dkg puha vaj kockázva
0,5 dl langyos tej

nutella és eperlekvár
tej a kenéshez

Az összes hozzávalót egy tálba mértem, majd összegyúrtam, kellemesen puha "engedelmes" tészta lett, letakarva 1 órát pihentettem, majd finoman átgyúrtam és egy hosszúkás hengerré görgettem, nagyjából 12 egyforma darabra osztottam, mindegyiket gombócoztam, először hat darabot csináltam meg, mert 6 darabos a muffinsütőm, amit szépen kiolajoztam, sütőt bedurrantottam 180 fokra.
Az első hat gombócot egyenként tenyérrel kilapítottam majd teáskanálnyi nutellát pöttyintettem rá és a széleit összecsipkedve lezártam, kicsit kerekítettem és beleejtettem a sütőformába.
Mikor mind bent volt még hagytam 15 percig pihenni, majd lekentem tejjel és ment sülni.
Amíg sült addig betöltöttem a maradék hatot, ezeket eperlekvárral, összecsippentettem, gombócoztam és a deszkán pihentek, míg sorra kerültek.
Ahogy kisült az első hat tálba borítottam, és a még forró sütőformába betettem a következő hatot, és ezek is mentek sülni.
Adagonként 25-30 perc kell, hogy szép aranybarna legyen, ez persze sütőfüggő.
Tálcára sorakoztattam az összeset és leporcukroztam.
Persze hogy még melegen megkóstoltam, finom fánkocskák, akár vendégvárónak is megfelelő, de az igazi könnyű, röpülős tésztájú a szalagos, ami zsírban sül.
Azt azért nem pipálja le.
Viszont, amit még soha nem tapasztaltam egyetlen süteménynél, pogácsánál pláne kelteknél, sőt a zsírban sült fánknál sem, hogy másnap is finom és élvezhető lenne, nos ennél a sütőben sült fánknál igen !!!!
Hideg tejjel egyenesen frenetikus.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése