a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2010. szeptember 6., hétfő

Rántotta






Hétvégén Malackaraj a blogján megkérdezett mindenkit "Tudnak-e rántottát sütni ?"
Hogy ő tud-e, nem tudom.
Nem tetszett a kép, amit mellékelt hozzá, egyáltalán nem tűnt gusztusosnak.
Nem hagyott nyugodni a látvány, döntöttem, ma rántottát reggelizünk, csinálok pár képet, hogy lássam, lehet - e étvágygerjesztőbbet készíteni az övénél.
Tudni kell, hogy Budapesten egy zöldségesnél vettem a tojásokat, tehát nem háztáji, ill. nem tudom honnan vannak, lehet, hogy mégis falusi tojások? 
Ugyanis Malackaraj azt állította az övéről, hogy háztáji tojásból van, na ahhoz képest majdnem fehér volt és nem sárga a képen.

Rántotta :
2 db tojás villával kissé felverve
csipet só
kevés olaj

Az olajat felforrósítottam és ráöntöttem a tojást, két percig sem sütöttem talán és kész.
Nem szeretem agyon sütve, hanem még lágyan, éppen csak megsülve, kevés pirospaprikával a tetejét meghintve.
Ezt lehet variálni, dúsítani úgy is, hogy szalonnakockákat, kolbászkarikákat, hagymakarikákat, zöldpaprika karikákat sütünk alá, majd rá a tojásokat.
Friss puha kenyérrel vagy ropogós zsemlével szeretem tálalni és rengeteg zöldséggel, azaz újhagymával, hegyes erős paprikával, retekkel, paradicsommal stb.
Nagy bögre forró citromos teával.
Hmmmm....jó kis reggeli.





Ime, így sikerültek az én képeim :






5 megjegyzés:

  1. Nem is könnyű eltalálni szerintem a rántottát, nekem gyakori hibám, hogy "túlsütöm".
    Szerintem a tiéd guszta nagyon!
    A lenti lángos is jöhet!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, ebben semmi más nincs csak a 6 tojás, egy loccsintásnyi tejszín, pici só.És nem szabad sokat keverni a tojást, épp csak 2-3-szor.Nem keverem a zsiradékon sem, csak amikor összeállt, akkor húzok rajta, de csak ott ahol még nyersnek tűnik.Rögtön elzárom a tüzet, amikor látom már mindenütt egyben van, nem folyós.A túlsütött sem rossz, csináltam én is párszor úgy, de valamiért a lágyat jobban szeretem, és persze sütöm hagymával, kolbásszal,szalonnával ,sajttal is, mikor milyen kívánalmak vannak.A család nagy úr!:-)))Gondolom ezzel te is így vagy. A lángos isteni volt.Köszi, hogy benéztél.

    VálaszTörlés
  3. Sokkal gusztább, mint a Malackarajé. Az valami borzasztó...
    Először is - mert megnéztem a J. Child videót is - Malackaraj rántottája tocsog, mit tocsog, úszik a vajban. J. C.-é nem, mert épp csak egy darabkát tesz alá, amit fel is vesz a rántotta.
    Aztán. A tojást J.C. nem csak hogy jól elkeveri, de még habverővel!!!! habosra, levegősre veri fel.

    Ennyit Malackarajról, meg a rántottájáról... :(

    Egyébként én is totál buborékosra, rendesen szinte felverem, habosítom a tojást. És én sem sütöm túl, szeretem, ha remegős marad.
    És nem vizet, hanem egy kis löttyintésnyi tejet vagy tejszínt teszek bele. És borsot nem használok, csak sót - valamiért a lágytojásban imádom, de a rántottában nem szeretem. Talán mert a rántottának - ha jól van készítve, önmagában is isteni íze van.

    VálaszTörlés
  4. Szóról-szóra egyetértek és igazad van.
    Duende köszi, hogy megerősítettél, hogy még jó a szemem és az ízlésem.

    VálaszTörlés
  5. Jó biz'a... ! :)

    Irtó édesek a macsekok! :))

    VálaszTörlés