a legméltóságteljesebb cica volt

a legméltóságteljesebb cica volt
Tituka 2006-2018 élt 12 évet és 9 hónapot

a legszebb kutyuska

a legszebb kutyuska
Falatka most 10 éves

a legokosabb cica

a legokosabb cica
Szaftika most 10 éves

Keresés ebben a blogban

2010. április 22., csütörtök

Káposztás kocka



Ez a mai ebéd. Egyik nagy kedvencünk.
Érdekes, hogy gyerekkoromban csak sósan, borsosan tudtam megenni, ma már a második tányérral kicsit megcukrozva eszem és szeretem. 
Hogy miért, ki tudja ?
Nagyon finom.

Fiatal házas voltam, úgy 1-2 hónapja csak, amikor gondoltam, hogy vacsorára ezt készítek. Főzni egyáltalán nem tudtam csak teát és tojásrántottát.
Anyukámtól telefonon kérdeztem hogy kell.
Már a káposzta reszelésétől kiborultam, a csuklóm teljesen kikészült, na azóta a piacon reszelve veszem meg eleve, de a lényeg az volt, hogy be kellett sózni és állni hagyni kicsit, majd kinyomkodni /micsoda hülyeség ez? soha többé nem csináltam/ és pirítani.
Azt persze nem kérdeztem, hogy mennyi sóval kell besózni, kb. fél kilót szórtam rá, lehet, hogy többet is. A várakozási idő leteltével szépen kinyomkodtam, majd forró olajon lepirítottam, borsoztam.
Természetesen egyszer sem kóstoltam meg. 
Na ez azóta megváltozott, egyfolytában kóstolgatok a teljesen nyers fázistól a készig, ma már imádok kóstolgatni.
Szépem megterítettem, a férjem teljesen elájult, hogy ilyen finom vacsorával vártam. 
Na az első falat után vége volt a lelkesedésének, ehetetlenül sós volt, ki kellett dobni az egészet. /kicsit veszekedtünk, én hazaküldtem az édesanyjához enni, de végül pár szendvics után megbékélt, ja kérem, fiatalság, bohóság/
Rég volt, igaz volt, de azóta megtanultam rendesen az elkészítési módját, de mindig nevetve emlegetjük életem első káposztás tésztáját.
Káposztás tészta/kocka/cvekedli

1/2 fej fehérkáposzta lereszelve, de mivel ez igen-igen csuklógyilkoló dolog, emiatt nagyon ritkán vetemedem a reszelésére, általában eleve reszelve veszem a piacon a savanyúságosoknál, náluk vékonyra szelve is kapható készen, azt meg káposztasalátához szoktam venni.
1-2 ek. zsír
só, bors
25 dkg kockatészta, jó minőségű
kristálycukor ízlés szerint

Odateszek egy nagy fazék sós vizet a tésztának.
A káposztát én soha nem sózom be és ezáltal nincs kicsavargatás sem, mert nem szeretném, ha a sótól kioldódna minden jóféle a káposztából, ami inkább csak menjen át a szervezetünkbe, tehát zsírt forrósítok és rádobom a káposztát, nagylángon állandóan kevergetve hagyom pirulni, karamellizálódni, összeesni, amikor már szép színe és isteni illata van sózom és borsozom.
A kifőtt tésztát leszűröm és azon forrón hozzáforgatom a zsíros pirított káposztához.
Jól összekeverem és már lehet is tálalni.
Mindig, minden főtt tésztát forró, olvasztott zsírra szedek és forgatok össze, az édeseket is, mivel a zsírtól valahogy zamatosabb, ízesebb a főtt tészta, ez Anyósom intelme, és igaza is van.

Először mindig eszem egy nagy tányérral sósan-borsosan, majd a második tányérral már cukrosan, meghintem kristálycukorral, így rögtön desszertem is van.
Mindkét variációban imádom, isteni finom tésztaétel.
Mielőtt bárki elborzadna, gondoljon a káposztás rétesre, azt is meghintik porcukorral, pedig ugyanígy sós-borsos töltelékű és na ugye milyen finom????
Én egyszerűen imádom cukrosan is ezeket.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése